Magazin: Cukor nélkül is lehet  édes az élet, és az étel is!

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 05. 23. 07:17

Magyarországon évről évre bővül a tudatos fogyasztók köre, akik kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az általuk megvásárolt termékek minél egészségesebb összetevőkkel rendelkezzenek. Ennek hátterében állhatnak már meglévő egészségügyi problémák, de egyre többen tartják fontosnak a megelőzést, ami étrendjük kialakításában is megmutatkozik. A hozzáadottcukor-mentes és/vagy szénhidrátcsökkentett termékek hazai gyártói és forgalmazói folyamatos innovációkkal igyekeznek eleget tenni a növekvő fogyasztói igényeknek, termékeik amellett, hogy egészségesek, mind magasabb élvezeti értékkel is rendelkeznek.

 

ASzikrai Borászati Kft.-nél azt tapasztalják, hogy a legnagyobb mértékben a fogyasztási szokások változása van hatással a szénhidrátmentes piac alakulására. Információik szerint a magyarok 64–72%-a érzi túlsúlyosnak magát, és bár a tényleges adatok ennél kisebb számokat tartalmaznak, az kétségtelen, hogy egyre több az elhízott ember hazánkban.

 

Torbán László
kereskedelmi vezető
Szikrai Borászat

– Mivel a gyermekek körében is aggasztó méreteket öltött a túlsúllyal küzdők aránya, a termékfejlesztéseink során fokozottan figyelünk a fiatal fogyasztókra. Az előző esztendőben a hozzáadott cukrot nem tartalmazó és a csökkentett szénhidráttartalmú gyümölcsszörpök, illetve a 100%-os gyümölcslevek területén voltak jelentős fejlesztéseink. Az előbbi esetében a mennyiségi többletértékesítés meghaladta a 32%-ot, de az utóbbinál is 20% feletti növekedésről beszélhetünk – jelzi Torbán László, kereskedelmi vezető.

 

 

 

 

 

Hampuk Zsolt, az Update Lowcarb Zrt. termékfejlesztési igazgatója mindezt azzal egészíti ki, hogy az aktuális divattrendek és egészségpiaci trendek is befolyásolják ezt a szegmenst. Elmondása szerint a piac folyamatosan bővül, a piaci szereplők köre is nőtt az elmúlt években. Az Update termékek forgalma az előzetes terveket is túlteljesítette.

Az U és U Édesipari Termékgyártó Kft. hozzáadott cukor nélküli termékekkel van jelen a piacon ostya és teasütemény kategóriában.

 

Viktória Hullman
kereskedelmi igazgató
U és U

– 2012-ben kezdtük el a kakaós és citromos ostya 180 g kiszerelésű, valamint az étparány 200 g kiszerelésű termékek gyártását és forgalmazását. Ezután kerültek fel a palettára a Mini vaníliás karika 160 g és Darálós keksz 180 g termékeink. Mindkét kategóriában nagyon sikeres és meggyőző forgalmi fejlődést tudhatunk magunkénak. Termékeink listázottsága országos szintű – emeli ki Hullmann Viktória, az U és U Kft. kereskedelmi igazgatója.

 

A Pek-Snack Kft. marketingvezetője úgy látja, a szénhidrátcsökkentett termékek kategóriáját az egészségtudatos gondolkodás, a sportos életmód és a divatirányzatoknak való megfelelési vágy irányítja.

– Ennek tudatában fejlesztettük ki tavaly a fitt termékcsaládunkat Fitt Family néven. A termékcsalád mindhárom tagjának – Fitt szilvás táska, Fitt kakaós csiga, Fitt stangli – fő jellemzője, hogy az átlagos termékekhez képest alacsonyabb a szénhidráttartalmuk, élelmi rostban viszont gazdagok – avat be Nock-Vető Katalin.

 

A hozzáadott érték lényegesebb az árnál

Révfalvi Andrea
marketing manager
Detki Keksz

– Egyre többen élnek valamilyen intoleranciával, így az úgynevezett mentes termékek forgalma is ezzel együtt nő. Azonban ez a fajta tudatos táplálkozás nemcsak a már valamilyen betegséggel, allergiával vagy intoleranciával küzdők körében terjedt el, hanem egyre többen megelőzésként vagy egészségmegőrző céllal keresik ezeket a termékeket. Vagyis úgy tűnik, ez egyfajta trend is ma az élelmiszer-fogyasztásban, amit sok szakértő, dietetikus nem is támogat. Divat lett ma a cukormentes, glutén- és laktózmentes termékek fogyasztása, még akkor is, ha az egészségügyi szempontokból nem is feltétlen indokolt – mondja Révfalvi Andrea, a Detki Keksz Kft. marketing managere.

A vállalatnál azt tapasztalják, hogy a cukorbetegek vagy intoleranciával élők, akiknek elengedhetetlen a mentes termékek napi szintű fogyasztása, jóval árérzékenyebbek, mint azok a vásárlók, akik ezt a trendet kíváncsiságból vagy divatból követik. A vásárlók első csoportjának napi szinten kell magukat vagy a családot ellátni ezekkel a termékekkel, míg a „trendkövetők” főleg a városi, magasabb jövedelemmel rendelkezők közül kerülnek ki, és szívesebben próbálnak ki új, akár magasabb árú termékeket is.

– Úgy véljük, itt még igazi márkahűségről nem beszélhetünk, a vásárlók mindkét csoportja keresi az esetleg már bevált termékek mellett az újdonságokat. Eladási csatornák tekintetében úgy látjuk, a hiper- és szupermarketek mellett a diszkontok súlya növekszik dinamikusan e kategóriában – jegyzi meg Révfalvi Andrea.

Az U és U Édesipari Termékgyártó Kft. termékeinek előnye, hogy nemcsak a diabéteszesek, hanem a csökkentett szénhidráttartalmú táplálkozást előnyben részesítők igényeinek is megfelelnek, a kialakított receptúrák az egészséges fogyasztók számára is teljes értékű élvezetet nyújtanak.

– Az emberek egyre tudatosabban táplálkoznak, részletesen ellenőrzik a termékcsomagoláson szereplő összetevőket, arányokat, és tisztában vannak a különböző termékek közötti különbségekkel. A termékek édesítésére használt anyagok esetében egyre jobban a természetes édesítőszereket részesítik előnyben. A cukorbetegségben szenvedők táplálkozását nagymértékben megkönnyíti, az általuk is fogyasztható ételek palettáját színesíti az édesítőszerek használata. Azonban az édesítőszerek alkalmazása tekintetében gyakran nagy a bizonytalanság, és az időnként felröppenő megalapozatlan hírek csak fokozzák a vásárlók tanácstalanságát, ezért fontos, hogy tisztában legyünk ezeknek az összetevőknek a szerepével, és ne féljünk tőlük indokolatlanul – hívja fel a figyelmet Hullmann Viktória.

A kereskedelmi igazgató szerint ez a kategória nem kifejezetten árérzékeny, hiszen akinek ilyen terméket kell fogyasztania, kénytelen megvenni, a „divatból” fogyasztó vásárló pedig nem az árakat nézi, sokkal inkább a termék típusát, és azt, hogy minél több hozzáadott értéket tartalmazzon. Úgy véli, a márkahűség erős, egy kipróbált és bizonyított termék vásárlása folyamatossá válik.

 

Az egészséges is lehet finom!

A Pek-Snack Kft. széles termékkínálattal rendelkezik mind a termék típusát, mind a termékméretet illetően.

Nock-Vető Katalin
marketingvezető
Pek-Snack

– A korábbi fitt termékek tapasztalatai alapján a mini termékek szénhidrátcsökkentett változata nem volt annyira sikeres, mint a darabárus, maxi kiszerelésűek. A piaci tendenciák és felmérések is azt mutatják, hogy dinamikusan nő a kereslet a „darabos”, nem mini normál termékek iránt is. Mi is ebbe az irányba fókuszáltunk a fejlesztéseknél – tájékoztat Nock-Vető Katalin, a Pek-Snack Kft. marketingvezetője.

Az Update Lowcarb Zrt. termékeit azok fogyasztják, akiknek fontos a csökkentett szénhidrátbevitel. A jelenleg elérhető több mint 300 termékükből, illetve a házhoz szállított ételeikből mindenki megtalálja a pénztárcájához illő választékot. A vállalat szakemberei szerint a vásárlóknak lényeges az ár/érték arány, a márka hitelessége és az innovációk, valamint kiemelkedően fontosak a kényelmi szempontok.

– Az általános vásárlói trendek ebben a termékcsoportban is jellemzőek, azaz a vásárlók egyre inkább a kényelmi termékeket igénylik, sokan már online rendelnek alapanyagokat, késztermékeket vagy készételeket. Folyamatosan bővül bisztróhálózatunk, ahol szénhidrátcsökkentett pizzát, hamburgert és egyéb street foodot fogyaszthatnak a vásárlóink – tudjuk meg az Update Lowcarb Zrt. termékfejlesztési igazgatójától.

A Szikrai Borászati Kft. termékeinek jellegéből kifolyólag a gyermek, illetve fiatal korosztály az elsődleges célcsoportja, de marketingeszközeikkel jelentős aktivitást fejtenek ki a középkorú és az idősebb vásárlók irányába is.Meggyőződésük, hogy a gyermekek egészségtudatos nevelésének legfontosabb helyszíne a család.

– Ebben a termékkörben is lényeges szempont a minőség. A kis élvezeti értékű, nem megfelelő ízű termékről kevesebb fogyasztó hiszi el, hogy egészséges lehet, ezzel szemben a jó megjelenésű és ízű, komoly minőséget képviselő termékért szívesen fizetnek akár többet is – osztja meg véleményét Torbán László. Hozzáteszi: a hagyományos kereskedelmi csatornák mellett egyre több szerepet vállalnak a drogériák, illetve gyógyszertárak, legnagyobb mértékben mégis a diszkontláncokban nőtt az értékesítésünk.

 

Készülődés a nyári szezonra

A Maspex Olympos Kft. Apenta szénsavas üdítőjének frissítő, gyümölcsös ízéről se kell lemondaniuk azoknak, akik cukormentes termékeket kívánnak fogyasztani. A hozzáadott cukor nélküli Apenta Light termékek eddig 4 ízben voltak elérhetők a fogyasztók számára, 2019-ben tovább bővült a Light termékvonal egy új, limitált kiadású ízzel. Már kapható a kiskereskedelmi egységekben az Apenta Light eper-vanília ízű szénsavas üdítőital is.

Halász Gábor
brand manager
Maspex Olympos

– A 2018-ban bevezetett Apenta+ funkcionális italainknál is gondolunk azokra a fogyasztóinkra, akik nem szeretnének kompromisszumot kötni a kalóriák és a jóízű hidratálás közbeni vitamin-, ásványianyag-bevitel között. 2018 októbere óta már két cukormentes Apenta+ termék is megtalálható a boltok polcain. Az Apenta+ Fit a hétköznapi és mozgás közbeni lendület fenntartásában segíthet, míg az Apenta+ Relax termékünk a nyugodt pillanatok elérésében járul hozzá mindennapjainkhoz – vázolja Halász Gábor, a vállalat brand managere.

A Szikrai Borászati Kft. hozzáadott cukrot nem tartalmazó, 33% gyümölcs tartalmú gyümölcsszörpjeinek dinamikus növekedése évek óta tart. A 0,7 literes PET-­palackos kiszerelésben gyártott Piroska „light”, illetve a szintén a 0,7 literes sleeve fóliás „Fitt” Piroska termékcsaládjuk a legnépszerűbb.

– A light gyümölcsszörpökkel készülünk a nyárra, könnyű koktélok és fagylaltok készítéséhez használható szörpök fejlesztése folyik jelenleg – tájékoztat Torbán László.

A Pek-Snack Kft. három fitt terméke közül a kakaós csiga és a szilvás táska minimálisan magasabb értékesítési adatokat mutat, míg a stangli lemarad mögöttük. Fejlesztéseik éppen ezért a sós vonalra irányulnak. Nemcsak a termékek méretében, típusában, de ízek tekintetében is terjedelmes portfólióval rendelkeznek.

– A hagyományos ízek mellett fontosnak tartjuk a szezonalitáshoz is kapcsolni termékfejlesztési folyamatainkat, így például nyáron a gyümölcsös ízek kerülnek inkább előtérbe. Azt tapasztaljuk, hogy a hagyományos ízek a meghatározóak: édes vonalon a csokis, barackos és túrós viszi a prímet, míg sós kategóriában a pizzás és a bolognai töltetű pékáruk fogynak nagyobb számban.

Azt látjuk, hogy a szénhidrátcsökkentett termékek mellett igény van mentes termékekre is, mivel nagyon sok ember szenved valamilyen ételintoleranciában, ételallergiában. Fontosnak érezzük, hogy bővítsük a kínálatunkat, és elérhetővé tegyünk a speciális étrenddel élők számára is termékeket. Idei termékfejlesztésünkben erre fókuszálunk – ismerteti Nock-Vető Katalin.

 

Fontos az edukáció és a kommunikáció

Az Update legnépszerűbb termékei a sós és édes péksütemények. Vaníliás és lekváros fánkjaik rekordokat döntenek, és az eperszezonra több kategóriában is újdonságokkal érkeznek. A közeljövőben bővítik a kényelmi termékeik körét, az innovatív termékeik fejlesztésénél pedig az agrárium gyökeihez is visszanyúlnak egy ősi búzafajta újra köztudatba emelésével.

Hampuk Zsolt
termékfejlesztési igazgató
Update Lowcarb Zrt.

– Cégünk 2019-ben Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának stratégiai támogatója, és a programban az idei évben 185 helyszínen dolgozunk együtt a magyar lakosság egészségtudatosabbá tételén a szakmai szervezetekkel – tájékoztat Hampuk Zsolt.

Az U és U Kft. hozzáadott cukor nélküli termékei közül a legkiemelkedőbb eredményeket a kakaós és citromos nápolyi mutatja, ezt követi az étparány, majd a kekszeknél a Mini vaníliás karika és a Darálós keksz.

– 2018 év végén jelentünk meg a nápolyi kategóriában a 65 g-os kiszerelésű termékeinkkel kakaó, citrom, törökmogyoró és eper ízekben. További fejlesztéseket folytatunk ebben a kategóriában elindulva egy szélesebb ízskála, praktikusabb kiszerelés és prémium megjelenés irányában – fejti ki Hullmann Viktória.

A cukormentes keksz kategóriában piacvezető Detki Keksz Kft. 2018-ban új receptúrával és megújult csomagolással Cukormentes Édes néven vezette be újra évek óta közkedvelt omlós kekszcsaládját. A vásárlók kezdik megszokni az új változatot, a termékcsalád forgalma a bevezetés óta folyamatosan nő. Másik tavalyi cukormentes újdonságuk a két ízben kapható Cookies, disztribúciójának növekedésével egyre több vásárló választja ezt a nassolnivalótGluténérzékenyeknek a KexChips sós ropogtatnivalót kínálják három ízben, amely amellett, hogy gluténmentes, csökkentett zsírtartalma miatt is népszerű az egészségtudatos vásárlók körében is.

Az idei év második felében a Detki Keksz számos újdonsággal rukkol majd elő a tudatos fogyasztók számára: gyerekeknek és felnőtteknek is készülő laktózmentes édességkínálattal.

– Elsősorban a csomagoláson kommunikáljuk a termékeink funkcionális jellemzőit, illetve a közösségi médiában hívjuk fel a téma iránt érdeklődők figyelmét újdonságainkra. A 2017-ben bevezetett Együtt lenni jó! image-reklámfilmünk mellett idei kezdeményezésünk, hogy a „mentes” újdonságainkat is támogatjuk tévékampánnyal, tavasszal és ősszel, illetve továbbra is a közösségi médiát használjuk a tévé mellett fő kommunikációs csatornaként – mondja a Detki Keksz Kft. marketing managere.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink