A csúcshoz képest is emelkedett a GKI konjunktúraindexe

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 02. 26. 00:34

Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek.

Az üzleti szférán belül az ipar és a kereskedelem várakozásai javultak, s februárban mindkettő még soha nem látott optimizmust tükrözött. Az építőipari és szolgáltató cégek várakozása viszont kissé romlott, de így is történelmi csúcsuk közelében maradtak. Az ipari bizalmi index a januári megtorpanás után februárban tovább emelkedett. Jobb lett a termelési helyzet és kilátások, valamint a rendelésállományok – ezen belül az exportrendeléseké is – megítélése. Egyedül a készletszintet érezték rosszabbnak a válaszolók. Az építőipari cégek kilátásai továbbra is nagyon kedvezőek, bár az ágazat bizalmi indexe januárhoz képest kissé csökkent. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség kissé romlott, a rendelésállományok minősítése viszont jobb lett. A kereskedelmi bizalmi index a januári szerény csökkenés után mindenkori maximumára emelkedett, s ezzel markánsan kilépett az elmúlt közel négy évet jellemző viszonylag keskeny sávból. Az eladási pozíció és a készletek megítélése is kedvezőbb lett, a rendelésállományé viszont – igaz, négyéves csúcsához képest – romlott. A szolgáltatói bizalmi index februárban kissé csökkent, amiben fontos szerepe volt az általános üzletmenet rosszabb megítélésének. Némileg romlott az elmúlt időszak forgalmáról alkotott vélemény is.

A foglalkoztatási szándék az ipar kivételével minden ágazatban visszafogottabb lett, s kissé erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési törekvés az iparban és az építőiparban valamicskét erősödött, s az utóbbi ágazatból szinte teljesen eltűntek az árcsökkenésre számítók. A szolgáltató és kereskedelmi cégek árvárakozása nem változott, a fogyasztók inflációs várakozása minimálisan gyengült. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban – főleg az építőiparban – kissé rosszabb lett, de továbbra is az optimizmus a jellemző. A lakosság e tekintetben is nagyon bizakodó, ennek mértéke nem változott januárhoz képest.

A GKI fogyasztói bizalmi index februárban a decemberi jelentős javulást és a januári enyhe korrekciót követően kis mértékben emelkedett. Ennél optimistább utoljára 2002 no-vemberében volt a lakosság. Az emberek saját pénzügyi helyzetüket némileg, míg várható megtakarítási képességüket sokkal jobbnak ítélték, mint januárban. Kedvezőbbnek érezte a lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.

Módszertani magyarázat:

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.

Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.

A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.

Kapcsolódó cikkeink