Csökkent a mezőgazdasági Corteva árbevétele tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 02. 26. 11:15

A Magyarországon is jelen lévő, globális mezőgazdasági cég, a Corteva Agriscience nettó árbevétele 3 százalékkal 13,8 milliárd dollárra csökkent tavaly a megelőző évi 14,28 milliárd dollárról szemben, elsősorban az árfolyamváltozás miatt – közölte a cég az MTI-vel.

A Corteva piaci részesedése Magyarországon 2018-ban a növényvédőszer üzletágban 10 százalék, a vetőmagüzletágban 20-30 százalék között volt. A divízióhoz tartozó szarvasi vetőmagüzem a világ egyik legjelentősebb létesítménye, ahol hibridkukorica-vetőmagot dolgoznak fel. A szarvasi vetőmagot a magyar vásárlók mellett többek között olasz, francia, német, orosz, ukrán piacon értékesítik – írták.
Az Egyesült Államokban használt számviteli elvek (GAAP) szerinti, folyamatos működésből származó részvényenkénti eredmény (EPS) 0,02 dollár, míg a GAAP szerinti, folyamatos működésből származó adózott eredmény 26 millió dollár volt – tették hozzá.
„Korábbi kötelezettségvállalásainak megfelelően 2019-ben a Corteva mintegy 220 millió dollár osztalékot fizetett részvényeseinek” – írták.
Tájékoztatásuk szerint a növényvédelmi ágazat árbevétele 6,4 milliárdról 6,3 milliárd dollárra, a vetőmagpiacról származó árbevétel 7,8-ról 7,6 milliárd dollárra csökkent – írták közleményükben.
2019 negyedik negyedévében ugyanakkor az árbevétel 6 százalékkal meghaladta a korábbi év azonos időszakának árbevételét.
A vállalat előrejelzése szerint 2020-ban a nettó árbevétel hozzávetőleg 14,5 milliárd dollár körül alakul, míg a működési, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) mintegy 2,2 milliárd dollár lesz. A társaság működési EPS-tartománya várhatóan 1,45 és 1,55 dollár között alakul.
A Corteva Agriscience 2019. júniusban vált önálló, tőzsdei céggé, a világ több mint 130 országának mezőgazdaságában van jelen.
A társaságnak 2018-ban jött létre a magyarországi divíziója, amelybe a DowAgriSciences Hungary Kft., a DuPont Magyarország Kft., a Pioneer
Hi-Bred Magyarország Kft., valamint a Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt. tartozik. A vállalatok 185 embert foglalkoztatnak.(MTI)

Kapcsolódó cikkeink