Csalódást okoztak az európai élelmiszer-kiskereskedelem második negyedévi eredményei

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 30. 00:06

Hazánkkal együtt 10 fejlett európai országban kevesebb élelmiszert adott el a kiskereskedelem a második negyedévben, mint tavaly április-júniusban – olvasható a Nielsen piackutató 21 ország trendjéről szóló, Growthreporter című elemzésében.

Magyarországon 3 %-kal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot (FMCG) adtak el a kiskereskedelemben a második negyedév során, mint egy évvel korábban, mennyiséget tekintve. Ez a csökkenés ütemének lassulását jelenti az idei első, és a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva. 
Csökkenő mennyiségi forgalomról hazánk mellett Görögországban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Dániában, Olaszországban, Norvégiában, Csehországban és Lengyelországban tudósít a Nielsen negyedévenkénti jelentése.
A legnagyobb arányú mennyiségi növekedést a török és szlovák (4-4 %), spanyol, svájci, portugál és ír piac (3-3%) érte el a második negyedévben.
Értéket tekintve Magyarországon 3 százalékkal kisebb bevételt értek el az élelmiszer-üzletek idén április-júniusban, mint a tavalyi hasonló periódusban. Az első negyedévhez képest alig változott a mutató. Ugyanakkor az élelmiszer-kereskedelem átlagára nálunk csekély mértékben csökkent.
Hazánkkal együtt csökkent a bolti forgalom, értéket tekintve a következő országokban: Finnország és Görögország (5-5 %), Németország és Olaszország (2-2%), Hollandia, Norvégia, Csehország, Lengyelország és Svédország (1-1%). Pontosítja a képet, hogy Finnországban az átlagár 7 %-kal csökkent.
– Európában csalódást okoztak az első negyedév pozitív trendjei után a fejlett országok FMCG kiskereskedelmének legutóbbi eredményei – foglalja össze az elemzést Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. – A 21 vizsgált  országból 15-ben csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem mennyiségi eladásának növekedési üteme. Ellenkező, ebből a szempontból pozitív trenddel a kivételek közé tartozik Magyarország mellett Csehország és Svájc is.
Hozzáteszi, hogy az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma értékben, nominálisan mindössze átlag 0,9 %-kal nőtt a második negyedév során, a tavalyi negyedik-hatodik hónaphoz képest. Ez a mutató most először került plusz 1 % alá négy év alatt, amióta a Nielsen elkezdte az élelmiszer-kiskereskedelmet európai összehasonlításban elemezni.
A 21 vizsgált ország átlagos inflációja a tavalyi harmadik és negyedik negyedévi, egyformán 1,3 %-kos átlag után az idei első negyedévi ráta 0,5-re csökkent,  majd a másodikban 0,8-at ért el. A már említett Finnországot kivéve plusz és mínusz 3 % között mozognak az egyes országok átlagárainak változásai.
Magyarországon az élelmiszer-kereskedelem átlagára 0,6 %-kal csökkent a második negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
Az összképen belül akadnak üdítő kivételek. Például Franciaországban az FMCG-kereskedelem forgalma értékben 2, mennyiségben 1 %-kal nőtt a második negyedévben, tavaly április-júniushoz hasonlítva. Nagy-Britanniában értékben, nominálisan 3,2 %-kal emelkedett a bolti eladás. Az ottani, 2,7 %-nyi átlagos drágulás azt jelzi, mutatja, hogy az élelmiszer szektorba kezd visszatérni egy mérsékelt infláció. Közben az eladott mennyiség is növekedett.




Kapcsolódó cikkeink