Csak alaposan!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 03. 28. 21:30

Azt gondolom, hogy ha az ember csinál valamit, azt csinálja jól, legalábbis a tőle telhető legjobban. Általában rosszul csinálni pont ugyanannyi idő, mint jól, de ha már az ember nekifog, legyen magával szemben is pont olyan nagy elvárása, mint másokkal szemben szokott.

 Hermann Zsuzsa


Hermann Zsuzsa

És a közvélemény tájékoztatása egy sajátosan felelősségteljes feladat. Így ebben a műfajban végképp nem szerencsés, ha nem azt írjuk meg, mondjuk el, ami valós. Mivel a Trade magazinnak üzleti információkat objektíven és pontosan kell tolmácsolnia az olvasó ügyfelek számára, így talán egy kicsit nagyobb az érzékenységem ezen a téren. Valószínű, hogy ezért is érzem úgy, amikor velünk kapcsolatban nem körültekintően, a körülményeket alaposan megvizsgálva és értelmezve kerülünk szóba, beszélnek vagy írnak rólunk, hogy miért nem gondolkodik az ember előtte. A minap kerültünk bele épp a méhkas közepébe a kereskedelmi láncokat érintő intézkedéstervezet kapcsán, hivatkozással ránk. Persze annak nagyon örülünk, ha a piacon mérvadó magazin vagyunk, és úgy általában szakmai szempontból kiemelkedőnek tekintenek minket. De annak egyáltalán nem, amikor olyan szövegkörnyezetben hivatkoznak ránk, amelyben az ok-okozati viszony nem valós.

Ezúton szeretném határozottan állítani, hogy sem a Trade magazin tartalma, sem a rendezvényeinken hallható információk nem képezik alapját semmilyen kormányzati tervnek, intézkedésnek. Ugyanakkor a szakmai felek mindegyikének biztosítjuk, hogy elmondják meglátásaikat, és megosszák a piaccal kapcsolatos és vállalkozásukat érintő valós információikat. A Trade magazin politikamentesen közvetíti az üzleti információkat a gyártói és kereskedői oldal között, kizárólag az üzletmenet támogatása és gazdasági szempontból a hatékonyságának javítása céljából. Ezt a hitvallást képviseltük az elmúlt 10 évben, és tesszük ezt a jövőben is.

Üdvözlettel:

Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő

Kapcsolódó cikkeink