Coface: csökkent a kockázatos vállalatok aránya tavaly

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 21. 12:25

Tavaly 49,84 százalékra csökkent Magyarországon a kockázatos cégek aránya a megelőző évi 51,36 százalékról, így közép-kelet-európai társaiknál a magyar cégek kevésbé tűnnek kockázatosnak – derül ki a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb adataiból.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a cég Bagyura András kereskedelmi igazgatót idézve felhívja a figyelmet arra, hogy az adatokban mindig egy éves csúszással jelennek meg a folyamatok, mivel a minősítéseket mindig az előző lezárt gazdasági év beszámolói alapján készíti el a Coface. A 2011-es javulás tulajdonképpen a 2010-es év eredményeit mutatja – olvasható a közleményben. A 2010-es esztendő pedig sikeresnek volt mondható (azért is, mert az év végén erős volt a forint árfolyama, ami mind az importőr, mind a devizahitellel rendelkező cégeknek jót tett), ám nagy kérdés, hogy 2011-ben hogyan sikerült gazdálkodniuk.

2011-ben a céges pénzügyi kockázati tényezők miatt a közép-kelet-európai cégek közel 54 százalékát közepesen kockázatosnak vagy kockázatosnak minősítette a Coface, ez az arány 2010-ben 48,33 százalék volt.

Romániában csak minimálisan, 57,17-ről 57,51 százalékra nőtt a kockázatos cégek aránya tavaly, míg Szlovákiában 55,32-ről 59, 84 százalékra emelkedett. Csehországban ennél is nagyobb mértékben, 45, 38 százalékról 54,48 százalékra bővült éves átlagban a Coface által kockázatosnak ítélt cégek aránya, Lengyelországban szintén nőtt, 42,92 százalékról 52,33 százalékra.

A gazdasági folyamatok alapján a Coface azt valószínűsíti, hogy 2012-ben – a 2011-es gazdálkodási adatok alapján – romlott a helyzet az előző évhez képest, egyrészt mert nem javult a gazdálkodási környezet, másrészt pedig mert gyengült a forint árfolyama, ami részben az importőrök számára okozott veszteséget, de ennél is súlyosabb hatással volt azokra a cégekre, amelyek akár a bankok, akár a szállítóik felé devizahitellel rendelkeztek. A tavaly év végén tapasztalható folyamatok “kísértetiesen hasonlítanak” a 2008-as pénzügyi krízis (majd abból kinövő válság) folyamataira – vélekedik a cég. Ez persze azt is jelentheti, hogy az idén stabilizálódhat az árfolyam, ami majd jövőre a cégek kockázatosságának a javulásában csapódhat le.

Bagyura András szerint nagy kockázatot jelent, hogy a cégeknek közel a negyede a kockázatos és nem kockázatos besorolás határán van, és ezek bármilyen irányba történő elmozdulása jelentősen befolyásolhatja minősítésüket. A kereskedelmi igazgató szerint a 2011-es javulás után 2012-ben sok cég kerülhet át gyengébb kategóriába. Ahhoz ugyanis, hogy a cégek minősítése inkább javuljon, teljesítményüknek is javulnia kell, amihez a többi között gazdasági növekedés, belső és külső konjunktúra-élénkülés is kellene. Ennek nem látszanak nyomai – vélekedik. Hozzáfűzi: bár tavasszal beindul a Mercedes kecskeméti gyárában a termelés (ami segíti az export növekedését), ez várhatóan csak arra lesz elegendő, hogy kiegyenlítse a Nokia és az ahhoz hasonló gyárbezárások, vagy éppen a MALÉV csődjének tovagyűrűző hatását.

Kapcsolódó cikkeink