Olcsóbb uniós online értékesítés

2021-ig egyszerűsödik az áfafizetés a közösségen belüli online értékesítések után. A MAZARS legfrissebb összefoglalójában elemzi az EU tervét, mely több lépcsőben csökkentené a közösségen belüli elektronikus kereskedelmet, illetve a távértékesítéssel foglalkozó cégek adminisztrációs terheit és költségeit. A jelentés szerint 2018-tól az elektronikus szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak csak akkor kell majd a vevő illetékessége szerinti országban áfát fizetni, ha az adott országba nyújtott szolgáltatások összértéke meghaladja az évi 10 ezer eurót. 2021-től pedig a távértékesítésre – webshopokra, on­-
line csomagküldőkre – a már korábban bevezetett, hasonló értékhatár egységesítését, illetve a külföldi adóregisztrációt teljesen kiváltó egyablakos MOSS-rendszer kiterjesztését is javasolja az Unió.

Az általános forgalmi adó megfizetése kapcsán az uniós szabályozás a célország elvét követi, a kiindulópont az, hogy minden a tényleges fogyasztás helyén adózzon. Az elvből az következne, hogy amennyiben külföldre értékesítik az árut, akkor a célország szabályozása szerint kell felszámolni az áfát. A kivitelezés azonban korántsem egyszerű, mert olyan adminisztrációval jár, ami a költségeket az egekbe repíti. Ezt felismerve az uniós szabályozás az úgynevezett távértékesítésre, azaz a más tagállami magánszemélynek történő értékesítésre speciális szabályokat határoz meg.

Klasszikus, adóalanyok közötti értékesítés esetén a célországban történő adóztatást úgy oldja meg az áfatörvény, hogy a fuvarozással járó termékértékesítésnél, tehát azokban az esetekben, amikor a termék az értékesítés pillanatában más tagországban van, mint ahová a fuvar eredményeként érkezik, a tranzakcióhoz gyakorlatilag két adóztatandó ügyletet is rendel. Egyrészt adózik maga a termékértékesítés, másrészt pedig a közösségi beszerzés – azaz a beszerző a célországban lesz köteles az adót az ügylet után megfizetni. Ha például egy magyar cég egy német társaságnak értékesít valamit, a magyar vállalkozás nem fizet magyar áfát (adómentes közösségi értékesítést hajt végre), míg a német cég a közösségi beszerzés után a német áfa fizetésére lesz kötelezett. Így teljesül a célország elve szerinti adóztatás.
Más a helyzet akkor, ha a vásárló magánszemély: mivel ő nem adóalany, nem terhelhető rá az adófizetési kötelezettség. Erre hoz egy speciális szabályt az uniós irányelv: amennyiben a vásárló nem adóalany, a teljesítés helye az érkezési ország, az az ország, ahol a vásárló ténylegesen található – az áfát pedig a teljesítés helyén kell megfizetni. A gond mindezzel az, hogy egy kisebb cég gyakorlatilag belerokkanna az adminisztrációs költségekbe, ha például szlovák adószámot kellene kérnie, szlovák áfát felszámítania, szlovák adóbevallást készítenie, és az adót a szlovák költségvetésnek megfizetnie. Brüsszelben kiszámították: egy ilyen adóregisztrációt fenntartani átlagosan évi 8000 euró költséggel jár a vállalkozás számára. Ezt a bonyodalmas eljárást azonban csak akkor kell alkalmazni, ha egy naptári évben az adott országba folytatott értékesítések nettó értéke meghalad egy bizonyos értékhatárt, mely országtól függően 35 és 100 ezer euró között mozoghat. Mindez nem azt jelenti, hogy az értékhatár eléréséig nem kell áfát fizetni. Amíg egy külföldre is értékesítő magyar vállalkozás el nem éri az adott értékhatárt, addig a magyar áfát kell fel felszámolnia. Miután viszont túllépi a 35 ezer eurót, vagy az adott államban megállapított értékhatárt, regisztrálnia kell az adott országban és fizetnie az ottani forgalmi adót. 2018. január 1-jétől az elektronikus szolgáltatásokra vonatkozóan is értékhatárt akar bevezetni az Unió. Ambiciózus célként a távértékesítésre vonatkozó értékhatár egységesítését, egyben 10 000 euróra való csökkentését javasolja, igaz, majd csak 2021-től. Az Unió szeretné elérni a MOSS-rendszer kiterjesztését más szolgáltatásokra, valamint a távértékesítésre is. Ezzel jelentősen egyszerűsödne az érintett vállalkozások működése, hiszen nem kellene külföldi adóregisztrációval bajlódniuk. A javaslatok sorsa a tagállami kormányok kezében van. Kérdés, vajon a magyar jogalkotó hajlandó lesz-e engedni a számlázóprogramokkal kapcsolatos szigorú elvárásaiból. Lemondanak-e a „kis” államok az elektronikus szolgáltatásokból származó adóbevételeikről a meghatározott értékhatár alatt? Néhány éven belül megtudjuk a választ.