Cél a kisgazdaságok életképessé tétele

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 10. 22. 13:16

A magyar kormányzat célja a kisgazdaságok életképessé tétele – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XX. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.

gyumolcs-zoldseg

A kormány eddigi intézkedéseiről szólva kiemelte: a földtörvény célja, hogy a kisgazdaságok hangsúlyozottan jelenjenek meg a tulajdonosok között, az arány 80-20 százalék legyen a javukra a nagyüzemekkel szemben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kis- és nagyüzemeknek nem egymás ellen, hanem egymást segítve kell működniük, utóbbiaknak az integrátor szerepét kell betölteniük.

Emlékeztetett arra, hogy az eladásra meghirdetett állami földek 50 ezer birtoktestet tesznek ki, ebből 41 ezer 10 hektár alatti, tehát nem igaz az ellenzék azon vélekedése, hogy nagy latifundiumok jönnek létre a földvásárlás után. Csak földműves, magyar állampolgár és olyan természetes személy licitálhat, aki legalább három éve a megvásárolni szándékozott föld legfeljebb 20 kilométeres körzetében él – húzta alá.

Nagy István szólt arról is, hogy a következő időszakban 1300 milliárd forint áll rendelkezésre fiatal gazdák támogatására és mezőgazdasági fejlesztésekre. Előadása végén megerősítette a kormány GMO-mentes elkötelezettségét, melynek kapcsán bejelentette: január 1-jétől vezetik be a garantáltan GMO-mentes termékek védjegyét, mellyel exportlehetőségeink bővülnek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink