Magyarország Tortája

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 13. 20:23

A Magyarország Tortája projekt évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre több cukrászda verseng a rangos címért, és magát a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri minimálisan egy éven keresztül. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete már tizenkettedik alkalommal hirdette meg a pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Idén is új, kreatív ötleteket várt az Ipartestület, főleg magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket, amelyek kizárólag természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak.

A döntős torták kiválasztását a Sirha Budapest kiállítás szakmai programjaként tartották meg február 9-én. A nevezett tortákat vitrinekben állították ki, a közönség is megtekinthette őket. A közönség lelátóról, kivetítő segítségével követhette az eseményt, melyet Pataki Ádám cukrászmester moderált. A zsűrizés folyamán a versenyzők és a látogatók is láthatták, hallhatták a versenymunkák értékelését.

Idén 28 torta közül választotta ki a zsűri a döntős tortákat – holtverseny miatt ezúttal hatot. Budapesti nem került a legjobbak közé, két vidéki cukrászda viszont, a balatonfüredi Bergmann és a komáromi Jánoska két tortát is delegálhatott a verseny következő fordulójába. Mellettük a dunaföldvári Tóth Cukrászda és a nagykőrösi Vanília & Gelarto egy-egy tortája jutott az első 6 közé.

Magyarország Tortáját augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd. //

Kapcsolódó cikkeink