Cafeteriadömping várható a hazai kkv.-knál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 20. 08:33

Tízből hét kkv. tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv.-k bizalmiindex-kutatásának legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.

– Az erőteljes növekedés hátterében az állhat, hogy a cégek megbarátkoztak az új szabályokkal. A jelenlegi arányt is tovább növelheti, hogy idén az ún. egyes meghatározott juttatások esetében – mint a helyi bérlet, az Erzsébet-utalvány vagy az iskolakezdési támogatás – a munkaadói terhek 43,66 %-ról 40,71%-ra mérséklődtek. Ezzel a munkavállalók is jól járhatnak, hiszen az adott munkáltatói keretből így idén nagyobb összeg juthat a dolgozóknak – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv. marketing főosztály vezetője.

A különböző cafeteriaelemek népszerűsége egyaránt nőtt, és jelentősen átrendeződött a korábban megszokott rangsor is. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, egy év alatt a harmadik helyről tornázta fel magát az élre, hiszen közel ötszörösére, 34%-ra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya. A dobogó második fokán a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénzjuttatás áll (27%), ami egy évvel ezelőtt még az első helyen szerepelt. Harmadik helyen jelenleg a 13. havi fizetés áll, minden ötödik vállalkozás kívánja ezzel kiegészíteni munkavállalói fizetését. Eközben pedig a sokáig élen álló étkezési Erzsébet-utalvány épphogy lecsúszott a dobogóról (19%).

A béren kívüli juttatások gyakorisága a cég méretével párhuzamosan nő: míg a mikrovállalkozások az átlagnál kisebb arányban gondolkodnak cafeteriában (62%), addig a kis- és középvállalkozásoknál ez az arány 72% és 76%. A különböző ágazatok közül a kereskedelemben 10-ből 6, az ipar és szolgáltató szektorban azonban már 10-ből 7 cég tervez a különböző juttatásokkal. //

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink