Café Marlene

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 09. 27. 08:00

Ha az ember az utóbbi időben elkerülte Budapest belvárosát, alig venne észre változást a Molnár és a Sörház utca sarkán működő Café Marlene háza táján. A nyáron nyílt üzlet első látásra alig különbözik a három évvel ezelőttig itt működő, ugyancsak a retró érzésre, no meg a legendás színésznőre emlékeztető fotók és tárgyak által keltett hangulatra építő elődjétől.

Café Marlene

Café Marlene

Mintha a közben itt regnáló szerb étteremnek az utolsó nyomát is elfújta volna a szél. Lehet valami közös az akkori és a mostani tulajdonosok gondolatvilágában: elképzeltek egy üzletet a city turistacsalogató éttermei között, ahol a helyét a környék szórakozóhelyein nehezen lelő hazai művészvilág és „követőik” inkább otthon érzik magukat, mint a hangos társaságok.

Amit néhány éve az amatőr táncosokra építő tangóleckék jelentettek, azt ma hetente kétszer a teltház előtt zajló szalon-dzsessz esték és a szingli-estek adják. Az egy-két jellegzetes magyar fogás mellett világkonyhát az étlapra álmodó séf igazán jó iskolákból hozta tudását: a Dióban és a Kogartban dolgozott korábban. A szivarszobán kívül semmi látható luxus, a teríték szofisztikált darabjai nem is biztos, hogy mindenkinek feltűnnének. Bár a Marlene egy „turista-útvonal” közepén van, inkább hosszú távra építve alakította kínálatát, árait pedig – egyelőre – adottságaihoz képest szerényen állapította meg.

Budapet, V. Sörház u. 4.
Konyhafőnök: Csaba Miklós • Tervezés: tulajdonosok