Cabernet franc és terroir Villányban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 10. 21. 11:20

A Villányi borvidék 2019-ben már ötödízben rendezi meg Villányban a cabernet franc-ok csúcstalálkozóját. A szakmai fórumot idén november 22-én tartják meg, amely ezúttal a Franc&Franc – Terroir, Vineyards & Vintages témaköröket járja körbe, rangos hazai és külföldi szakértők előadásában. A rendezvényen természetesen nem marad el a szokásos Top12 bemutató sem a classicus, premium és super premium villányi cabernet franc borokból. A fórum egyik különlegesnek ígérkező élménye a muzeális villányi francok kóstolója lesz.

Terroir, Vineyards & Vintages

A Villányi borvidék 2019. november 22-én, pénteken 9.30 órától rendezi meg az V. FRANC&FRANC Fórumot, melynek a villányi Bock Borászat konferenciaterme ad otthont. A szakmai tanácskozás középpontjában, ahogy a korábbi években is, a cabernet franc szőlőfajta és a belőle készített borok állnak.

Az idei téma a terroir szerepét járja körül, a dűlőket veszi górcső alá, illetve az évjáratok jelentőségére is kitérnek majd az előadók. Elsősorban a villányi termőtáj mind jobb és mélyebb megismerése a cél, amelyet azonban idén is nemzetközi kontextusba helyeznek, elismert hazai és külföldi szakértők előadásaival és felszólalásaival.

A villányi borok kiválasztását minden évben egy szakmai zsűri végzi, amelynek Horkay András DipWSET, a CEWI vezetője, Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó magazin főszerkesztője, a Villányi Franc bizottság tagjai és a nevező borászok a tagjai. Az idei évben 3 classicus, 6 premium és 3 super premium bort javasoltak bemutatásra a szakmai fórumon:

classicus

Szemes Pince Cabernet Franc 2018
Bakonyi Péter Pincéje Cabernet Franc Siklós 2017
Lelovits Tamás Pincészete Cabernet Franc 2017

premium

Gere Attila Pincészete Villányi Franc Csillagvölgy-dűlő 2017
Heumann Pincészet Trinitás Villányi Franc 2016
Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2016
Ruppert Borház Villányi Franc 2015
Sauska Villányi Franc 2015
Gere Tamás & Zsolt Pincészete Villányi Franc Várerdő-dűlő 2012

super premium

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Mandolás 2016
Csányi Pincészet Teleki Tradíció 1881 Villányi Franc – Kopár 2015
Mokos Pincészet Villányi Franc 2015

A délelőtti program bevezető előadását „Fókuszban a terroir. A Villányi termőtáj egyedi értékei” címmel dr. Czigány Szabolcs, a PTE TTK Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék egyetemi docense és dr. Teszlák Péter a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos munkatársa tartják meg. Ezt „Egység a sokszínűségben”: Franc-ok Villányból címen követ a nap egyik sokak által várt pontja, azaz a 3 classicus – 6 premium – 3 super premium franc kóstolása, amelyet Horkay András DipWSET, a CEWI igazgatója vezet le. A délelőtti programot dr. Szabó Géza egyetemi docens, a PTE TTK FFI Turizmus Tanszék vezetője és Závodi Bence PhD hallgató közös előadása zárja, „Bor -turizmus, -kultúra, -gasztronómia, -imázs a 25 éves Villányi-Siklósi Borúton” címmel.

Az ebédszünetet követően „Terroir a palackban” címen érkezik, Darrel Joseph, Bécsben élő amerikai borszakíró a fajta jellemző nemzetközi termőtájait veti össze 3 különböző régióból származó cabernet franc segítségével. A korábbi évek érlelési és erjesztési kísérletei után az idei évben a cabernet franc fajtát érintő borvidéki kutatás az egyes kiemelt dűlők jellegzetességeit mutatja be 10 különböző ültetvényről származó bormintán keresztül. A területek egyedi adottságairól „Franc-ok a dűlőkből” címmel Ruppert Ignác, a Cellarius Kft. ügyvezetője számol be.

A fórum zárását előzi meg az egyik legizgalmasabb kóstolósor, a muzeális borok Villányból hat tétele. Horkay András szakmai tolmácsolása mellett a következő borok idézik fel az elmúlt évtizedek néhány évjáratát:

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Cabernet Franc 2008
Polgár Pince Cabernet Franc Barrique – Családi válogatás 2007
Weninger & Gere Pincészet Cabernet Franc Selection 2006
Csányi Pincészet Chateau Teleki Villány – Villányi Cabernet Franc 2002
Tiffán Ede Pincészet Cabernet Franc 1999
Bock Pince Villányi Cabernet Franc 1993

A 150 fős fórumon 40 fő belépőjegyet vásárló borkedvelő is részt vehet a szakmai meghívottak mellett, a jegyek ára 19.900 Ft, jegyvásárlás a www.jegymester.hu oldalon lehetséges. A tavalyi fórumról készült film megtekinthető itt.

Franc&Franc Kóstolónap 2019

2019. november 23-án, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhet meg 250 borrajongó a legújabb Villányi Franc-okkal a pincészetek személyes prezentálásában. A kóstolónapon több, mint 25 pincészet 40 cabernet franc borát lehet megkóstolni.

A pincészetek közötti közlekedést buszokkal biztosítják a szervezők. A részvételi díj tartalmazza: a borkóstoló nap minden tételének kóstolását (legalább 40 borminta); az egyes helyszínek közötti transzfert; a kínált borkorcsolyákat, falatkákat; ebédet; egy kóstolópoharat; kóstolófüzetet jegyzetelési lehetőséggel; egy Villányi Franc emléktárgyat.

Jegyvásárlás csak elővételben a www.jegymester.hu oldalon lehetséges, a jegyár 20.900 Ft. A program részleteiről további tájékoztatás az alábbi oldalon érhető el: www.villanyiborvidek.hu

Kapcsolódó cikkeink