Budai Gyula: nem indokolt a húsüzemek összevonása

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 08. 13:58

A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és pia­cokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula államtitkár.

Amint azt Budai Gyula a lapnak elmondta, az állam határozott célja, hogy a veszélyben lévő munkahelyeket megmentse, a súlyos válsághelyzetbe került hazai húsipart stabilizálja, az egyes vállalkozásokat pedig a gazdaságos működés irányába terelje. Ennek érdekében három város (Pápa, Gyula és Kaposvár) önkormányzata pénzt is kapott az államtól, amelyet szabadon felhasználhatnak az említett célok elérése érdekében.

A Magyar Hírlap kérdésére az államtitkár elmondta, az állami-önkormányzati tulajdonba került húsipari vállalkozások működésénél összhangra kell törekedni. Az együttműködés formai kialakításáról egyelőre nem nyilatkozott, azt azonban elárulta, hogy a kapcsolatnak nem kell túl szorosnak, túl szigorúnak lennie. A három vállalkozás ezentúl is külön-külön gazdálkodik majd. Véleménye szerint nem indokolt, hogy a három cég összevonásával állami óriást hozzanak létre. „Mindhárom húsipari vállalkozásnak megvannak a maguk sajátosságai, termékei, piacai, ügyfélköre, amit ki kell szolgálnia” – jelentette ki. (Köpöncei Csilla, Magyar Hírlap Online)

Kapcsolódó cikkeink