Bruttó hazai terméke egy tizedét veszítette el Németország a válság két éve alatt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 02. 17. 11:01

A válság előtti év bruttó hazai termékének tíz százalékát veszítette el Németország a koronavírus-válság két éve alatt és hozzáadottérték-termelési kapacitása is csökkent valamelyest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése alapján.

 

A német GDP 10 százalékát vitte el a járvány 2 éve

A válság miatt Németország a 2020-as és 2021-es évekre 330 milliárd euró bruttó hazai terméket veszített el. „Ez a 2019-es év gazdasági teljesítményének 10 százalékát kitevő együttes gazdasági veszteségnek felel meg” – mondta az ifo konjunktúrakutatásokat vezető igazgatója, Timo Wollmershäuser.

A teljesítménykiesés kalkulációjához az ifo intézet a 2019 decemberében a 2020-ra és 2021-re készült saját gazdasági prognózisára támaszkodott. „A válság nélkül a német gazdaság ezekben az években évi 1,3 százalékkal növekedett volna – mutatott rá Wollmershäuser. Elmondta, hogy a teljesítménycsökkenés kalkulációjakor nem vették figyelembe a hozzáadott érték jövőbeni várható csökkenését, például az oktatásban bekövetkezett kiesések miatt.

Az ifo 2019-es előrejelzése akkoriban összhangban volt a többi kutatóintézet és a német Bundesbank előrejelzéseivel. „Az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága óta ez volt a legsúlyosabb világgazdasági válság” – mondta Clemens Fuest, az ifo elnöke.

„Ezért is volt helyes, hogy a német kormány határozott intézkedésekkel stabilizálta a gazdaságot. Nem a klasszikus keresletorientált gazdaságpolitikával, hanem a pénzügyi piacok stabilizálásával és áthidaló támogatások nyújtásával a munkavállalók, az önálló foglalkozást folytatók és a vállalatok számára” – mondta.

Hozzátette: a válság következménye a magasabb államadósság, az oktatás romlása és a digitalizáció felgyorsítása lett, amely az otthoni munkavégzés és az online kereskedelem terjedésével alapjaiban formálta át a gazdaságot.

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt jelent meg a koronavírus Európában. Németország gazdasági teljesítménye 2020-ban 4,6 százalékkal esett vissza, tavaly pedig ennél kisebb mértékben, 2,7 százalékkal tudott növekedni. „Mindazonáltal az általános gazdasági teljesítmény érezhetően elmaradt a potenciális teljesítménytől” – mondja Wollmershäuser. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink