Bővíti raktárkapacitását a MediaMarkt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 11. 20. 11:15

A háztartás- és szórakoztató elektronikai áruházakat üzemeltető MediaMarkt 18 800 m2 raktárkapacitás bérbevételéről kötött szerződést a BILK Logisztikai Nyrt.-vel. Az új raktárbázissal a MediaMarkt hosszú távra tervez, ezért kikötötte az ötéves futamidejű megállapodás további öt évre történő meghosszabbításának lehetőségét. A létesítménynek a közeljövőben nyíló új áruházainak áruellátásában is szerepet szán.

A MediaMarkt speciális logisztikai igényei szerint létesülő raktárkapacitás kiépítését a BILK Logisztikai Nyrt. megkezdi. A lekötött logisztikai területek egy 20 ezer m2-es raktárcsarnokban helyezkednek majd el. A beruházás értéke az épülethez vezető utakkal, a közművekkel és a parkolókkal együtt összesen 3,5 milliárd forint.

Az online kereskedelem térnyerése a MediaMarktnál is jelentős forgalomnövekedést hozott, és a vásárlók száma a korábbi évekhez képest a többszörösére emelkedett. Ez magával vonta azt is, hogy lényegesen megnőtt az áruházlánc logisztikai szükséglete. A vállalat 2014 és 2016 között megduplázta bérelt raktárterületeinek méretét, miközben ugyanekkora külső kiegészítő raktárt is használ már egy éve. Azért, hogy a vásárlók számára még nagyobb készletet és még gördülékenyebb kiszolgálást biztosítson a vásárlók számára, a műszaki áruházlánc egy új raktárbázis kiépítése mellett döntött. A vállalat ennek érdekében versenypályázatot írt ki és a tender követelményeinek a BILK által ajánlott épület felelt meg leginkább. A MediaMarkt az új logisztikai kapacitástól a vevőkiszolgálás minőségének további javulását várja.

A legforgalmasabb hazai autópályák közötti dél-pesti régióban, az M0 körgyűrűhöz közvetlen lehajtóval és összesen 186 ezer m2 raktár- és irodakapacitással rendelkező BILK Logisztikai Nyrt. területén épülő raktárbázis megfelel majd az online áruházi igényeknek és segíteni fogja az országban működő MediaMarkt áruházak áruellátását, a teljes országot lefedő házhoz szállítások rugalmas kezelését.

Magyarország egyik legnagyobb intermodális logisztikai központjában „A” kategóriás logisztikai-, gyűjtő-, illetve hűtött raktárcsarnokok, ADR-minősítésű és közvetlen iparvágány kapcsolatú raktárak állnak a bérlők rendelkezésére. Ezeket egészíti ki a raktárváros területén működő 1. típusú vámudvar, állvány és targoncabérlési lehetőség a logisztikai kiszolgáláshoz. A raktárváros közvetlen tömegközlekedési kapcsolattal rendelkezik. A BILK Logisztikai Nyrt. közvetlen szomszédságában működik a konténerterminál.

Kapcsolódó cikkeink