Bővítette bócsai telephelyét és kapacitását a Weinhaus Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 03. 11:18

Több mint hétszázmillió forintból csarnokkal és raktárral, energetikai fejlesztéssel és eszközbeszerzéssel bővítette kapacitását bócsai telephelyén a Weinhaus borászati Kft. – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

 

Szabó Ferenc elmondta: a mintegy 706 millió forint összköltségű beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 271 millió forint támogatásból, 279 millió forint hitelből és 156 millió forint önerőből valósították meg.
Az elmúlt két évben a fejlesztések keretében bócsai telephelyükön egy 700 négyzetméteres bortároló csarnokot és egy ezer négyzetméteres raktárt építettek a palackozott termékek tárolására. Elvégezték a már meglévő épületek energetikai korszerűsítését is napelem rendszer kiépítésével, és egyebek közt szőlőszállító konténereket és kiszolgáló tartályokat vásároltak.
A vállalkozás ügyvezetője emlékeztetett: a Kiskőrösi ÁG 1968 óta működő borászati üzemének 1994-es privatizálása, majd a 2001-ben történt tulajdonos- és menedzsment-váltása óta cégük jelentős átalakuláson és fejlődésen ment keresztül. Napjainkban a Weinhaus Kft. már nem csak a térség, hanem Magyarország egyik legnagyobb szőlőfeldolgozója és borászati üzeme.
Fehér borból évente mintegy 5 millió, vörös és rosé borból pedig nagyjából 7 millió palackkal készítenek. A mostani beruházást megelőzően a szőlőfeldolgozás modernizálására költöttek mintegy 300 millió forint értékben. A korszerűsítésekkel és bővítésekkel számításaik szerint termelési kapacitásuk nagyjából 15 százalékkal nő, ami nagyságrendileg mintegy 500 millió forint árbevétel-növekedést eredményezhet – tette hozzá.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 52 főt foglalkoztató Weinhaus Borászati, Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 5,8 milliárd forint, míg az előző üzleti évben mintegy 4,6 milliárd forint volt. A társaság árbevételének mintegy 40 százaléka származik exportértékesítésből. Termékeit Csehországba, Szlovákiába, Lengyelországba, Németországba, Ausztriába, Svájcba, Olaszországba, Svédországba, Japánba és az Amerikai Egyesület Államokba szállítja. Az évente mintegy 10 millió palack bort értékesítő vállalat adózott eredménye 2018-ban 1,2 milliárd, 2017-ben 530 millió forint volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink