Botswanában és a Dél-afrikai Köztársaságban is működik Kereskedőház

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 11. 11:15

Szerdán Gaborone-ban, Botswanában, csütörtökön pedig Pretoriában, a Dél-afrikai Köztársaságban nyitotta meg legújabb képviseleteit a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így összesen már négy afrikai piac nyílt meg a magyar exportőrök előtt. Botswanában az üzletkezdési feltételek a legkedvezőbbek a kontinensen, a Dél-afrikai Köztársaság pedig számos potenciális együttműködési lehetőséget rejt.

mnkBotswana a legmagasabb nemzetközi minősítéssel rendelkező szub-szaharai ország, ezért nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Gaborone-ban nyitotta meg külképviseletét. 1966-ban nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától, amely akkor az egyik legszegényebb országnak számított a kontinensen, azóta azonban az egyik leggyorsabb gazdasági növekedést mutatta a világon. Tavaly 4,4 %-kal emelkedett az ország GDP-je, az utóbbi időben pedig 30 %-ot meghaladó mértékben emelkedett az import.Mindemellett rendkívül kedvezőek az adózási feltételek.

Hon. Sadiq Kebogang, Botswana kereskedelmi és ipari miniszterhelyettese megnyitó beszédében hangsúlyozta Botswana központi elhelyezkedését, valamint a két ország közötti együttműködés fontosságát, amely a technológia- és tudás transzfer területén valósulhat meg a legintenzívebben.
Az eseményen részt vett Dr. OupaTsheko, helyi üzletember, a MNKH partnere is, aki kiemelte: „Botswana egy valódi gazdasági sikertörténetnek számít, mindemellett Afrika legkevésbé korrupt országa, kiszámítható gazdasági és jogi környezettel, ahol a magyar vállalkozásoknak igenis érdemes befektetni.”

László Béla, Magyarország pretoriai nagykövete – aki a gaborone-i és a pretoriai ünnepélyes megnyitón egyaránt részt vett – felhívta a figyelmet a keleti nyitás politikájának fontosságára,amelynek célja, hogy ösztönözze a magyar cégeket minél több üzleti kapcsolat kialakítására és támogassa azok megvalósulását.

Dr. Balogh Csaba, keleti nyitásért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta:„ A Kormány külgazdasági stratégiájának kiemelt célja, hogy elősegítse a magyar gazdaság exporttevékenységének növelését, és 2018-ig a magyar export egyharmada az Európai Unión kívüli országokba irányuljon.”

A rendezvényen botswanai-magyar politikai együttműködési megállapodás is köttetett, amelynek részeként a helyettes államtitkár 30 magyarországi ösztöndíjat ajánlott fel botswanai diákoknak.
A Dél-afrikai Köztársaság szintén fontos kereskedelmi partner, jelenleg az előkelő 6. helyet foglalja el Európán kívüli kivitelünkben. Az exportunkat eddig döntően a gépek, szállítóeszközök, feldolgozott termékek és a különféle élelmiszerek jelentették, ugyanakkor számos egyéb iparágban is várhatóak együttműködések, megrendelések.

Dr. Kerekes György, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a két újabb afrikai megnyitó során elmondta: „Botswana üzletkezdési feltételei rendkívül kedvezőnek számítanak Afrikában. Elsősorban élelmiszeripari termékekre és feldolgozott termékekre, nyersanyagokra, gépekre van kereslet. Dél-Afrika szintén kiváló lehetőségekkel kecsegtet, a többi között a járműgyártás, az elektronika,az ICT, a gyógyszeripar, a biotechnológia, az orvosi eszközgyártás, a vízgazdálkodás – víztisztítás, az oktatás – szakképzés, az agrárgazdaság, az energetika, a környezetvédelem, az infrastruktúra és idegenforgalom területén valósulhatnak meg ügyletek. Ugyanakkor mindkét piac esetében törekszünk arra, hogy minél több, akár más területen tevékenykedő hazai exportőrt segítsünk hozzá az afrikai nyitáshoz.”

A mai pretoriai relációs kereskedőház nyitáson mintegy hetvenen voltak jelen, köztük üzletemberek, dél-afrikai minisztériumok képviselői, nagykövetek, a Dél-afrikai Olimpiai Bizottság képviselői, sportszövetségek képviselői.

Dr. Balogh Csaba, helyettes államtitkár a Hungaricum Stipendium program keretében 100 ösztöndíjat ajánlott fel a Dél-afrikai Köztársaság diákjainak.

Dorothy Mabiletsa, Pretoria eljáró polgármestere és a Polgármesteri Tanács pénzügyekért felelős tagja üdvözölte az MNKH döntését, hogy Pretoriában nyitotta meg képviseleti irodáját. Kiemelte Gauteng tartomány és azon belül Pretoria városának fontosságát a Dél-afrikai Köztársaság és teljes Afrika gazdaságában.

Imtiaz Abdullah, Magyarország tiszteletbeli kereskedelmi tanácsosa üdvözölte, hogy a budapesti Afrika Fórum folytatásaként relációs kereskedőház nyílik Dél-Afrikában, André C. van Zyl, a dél-afrikai partnercég egyik tulajdonosa pedig kiemelte az irodák közötti regionális együttműködés fontosságát.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház célja, hogy tevékenységével új piacokat, új lehetőségek nyisson meg a hazai kkv-k előtt, elősegítse, támogassa exporttevékenységüket, ezáltal pedig fokozza a gazdasági növekedést és a magasabb szintű foglalkoztatottságot.

Kapcsolódó cikkeink