Boltos bérjegyzék: már márciusban is fájt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 03. 11:24

A koronavírus a boltos bérjegyzéket is megmarta. Az illatszerboltos és az élelmiszereladók bére márciusban megugrott, a spájzolás közben, toppon is voltak – írja a blokkk.com. A ruhaboltok és a piacok eladóinak már márciusban fájdalmas volt a bérjegyzékük és a bevételük bogarászása, de máshol is volt bércsökkenés. És közben nagyobbra nyílt a boltos bérolló, nem is kicsit, 104 ezer forintról 131 ezer forintra.

 

Korábban is megfigyelhető volt, hogy hónapról-hónapra hullámoznak a boltos bérek, így volt ez 2020 első negyedévében is. Csak éppen a markáns okok voltak mások, mint korábban. A koronavírus a bérjegyzéket is megmarta, ennek jelei a statisztikából is kiolvashatók.

Spájzoltunk és spóroltunk: van ahol nőttek, van ahol estek a boltos bérek

A boltos is csak a bevételéből tud bért fizetni, ha ez nő, akkor némileg többet, ha csökken, akkor csak kevesebbet. Aki bezár, az pedig semmit, de az már nem része a statisztikának.

A járványidőszak bérváltozásainak döntő okai közé tartozik egyik oldalról a nagy spájzolási roham, amikor nagyon kellett az eladó, főleg az élelmiszeres és a vegyiárus, illatszeres boltokban. Ehhez persze több bér is dukált, mivel meg is kellett tartani az eladókat, jöttek a túlmunkák utáni díjazások is, és új árufeltöltőket is kellett keresni hirtelenjében. Ez március második felében még nem volt olyan könnyű, mivel a munkaerőpiac más területein volt egy kivárás is, amit például szabadságolással, részmunkaidőkkel próbáltak áthidalni, várva a következő fordulatok irányát.

A különféle iparcikkes boltok március második felében már csak 15 óráig lehettek nyitva, március 28-tól kezdve pedig a kijárási korlátozás miatt döntő többségüket (közel 80 ezer boltot) nem is kereshették fel a vásárlók. Az iparcikkes boltok bevétele így már március második felében is jelentősebb mértékben csökkent, a statisztika például a ruházati boltoknál a fél piac elvesztését jelzi a márciusi időszakban.

Az iparcikkes boltosoknak azon kellett törniük a fejüket ebben a helyzetben (mint máshol, például a vendéglátásban), milyen költséget tudnak lefaragni, a fennmaradás érdekében. Ott volt a létszám is, valamint a részmunkaidős átállítás, előbbi kimutathatóan csökkent, utóbbi pedig nőtt. És a bérek. A statisztika egyébként a teljes munkaidős kereseteket mutatja, így a részmunkaidős hatást nem.

A márciusi bérváltozásoknak azonban – mint minden más folyamatnak – egyidejűleg más okai is lehettek a járvány okozta veszteségek mellett, például korábbról járó mozgóbér, jutalék kifizetése, így voltak olyan iparcikkes boltok is, ahol emelkedett a bér ebben a hónapban.

A legszembeötlőbb a ruhaboltos bérek esése, hiszen ez egy szélesebb boltos kör. A kis piaci szeletet jelentő turkálókban is csökkent az eladók bére. Az ázsiai piacok is gödörbe csúsztak, igaz, ez már év elején megkezdődött.

Estek az élelmiszeres piacokon is a bérek, feltehetően a nagybevásárlások más boltokra eső nagyobb súlya miatt.

Az italboltoknál a februári időszak volt egy nagy bérugrás, a márciusi időszak esése mögött a piacokhoz hasonló hatás feltételezhető, spájzolni egyszerűbb nagyobb boltból, és így bérre is kevesebb jut.

És voltak 2019-ben még mindig 200 ezer forint alatti átlagkeresetek a boltokban. Béremelés a könyvesboltokban nem volt a 2020 februári és a 2019-es átlag alapján, no meg az ázsiai piacokon sem. Máshol valamennyi mindenütt volt.

Nagyobbra nyílt a boltos bérolló

2019-ben 104 ezer forint volt a legnagyobb és a legkisebb boltos eladóbérek közötti különbség. Nos, ez márciusban sokkal nagyobbra nyílt, 175 ezer forintra. De ha a ruhás ázsiai piacokat nem számoljuk, nélkülük is nőtt, 131 ezer forintra. És vannak még 200 ezer forint alatti havi keresetek továbbra is, a jellemzően kisebb boltokban.

A boltos világ bérelmaradása ugyanakkor márciusban csökkent a nemzetgazdasági átlaghoz képest, a 2019-es 20 ezer forintról 14 ezer forintra:

boltos bérjegyzék 2019 éves átlag 2020
február március március/február
1 illatszerbolt 289.902 296.876 331.873 +35 ezer forint
2 élelmiszerbolt 264.971 276.527 301.501 +25 ezer forint
3 sportszer 249.473 306.690 300.548 – 6 ezer forint
4 autószalon 278.615 297.265 298.100  .
5 játékbolt 249.438 258.012 281.834 +24 ezer forint
6 vegyes iparcikk 272.203 287.429 275.558 -12 ezer forint
7 bútorbolt 264.742 283.820 275.462 -8 ezer forint
8 híradástechnika 233.812 264.689 261.476 -3 ezer forint
9 benzinkút 240.603 246.930 257.563 +11 ezer forint
10 könyvesbolt 260.449 252.410 252.120 .
11 webáruház 231.573 250.953 249.776 .
12 állateledel 215.738 246.310 246.286 .
13 cipőbolt 237.469 256.594 245.645 -11 ezer forint
14 italbolt 247.728 287.576 239.532 -48 ezer forint
15 óra-, ékszer 233.101 251.846 237.181 -15 ezer forint
16 trafik 222.095 236.224 236.749 .
17 ruhabolt 236.466 248.737 236.746 -12 ezer forint
18 húsbolt 199.669 222.551 223.565 .
19 turkáló 213.634 226.534 220.049 -6 ezer forint
20 élelmiszerpiac 205.966 232.551 215.895 -17 ezer forint
21 halas bolt 189.224 213.824 213.022 .
22 pékárus 197.739 209.058 204.480 -5 ezer forint
23 zöldséges 185.633 199.994 200.968 .
24 ruhapiac 191.123 175.584 156.660 -19 ezer forint
boltok 250.525 263.899  274.744 +11 ezer forint
nemzetgazdaság 270.051 274.384 288.891 +15 ezer forint
KSH, érték: havi bruttó átlagkereset, bolti fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok), öt főnél nagyobb vállalkozások, teljes munkaidő

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink