Boltláncok stabil rangsora: Tesco, utána két magyar lánc

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 20. 13:31

A Tesco, CBA és Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok 2010. évi ranglistájának élén, ahogyan egy évvel korábban is. A Tesco forgalma 666,5 milliárd forint a 2010.-2011-es üzleti évben, szemben a 2009. évi 638,4 milliárddal. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 2010. évi toplistája, amit a vállalatok saját közlése, illetve becslések alapján állítottak össze.

Sok minden átalakult az FMCG kiskereskedelemben tavaly, de a toplista élmezőnye nem változott. A piacvezető Tesco forgalma a tavalyelőtti 638,4 milliárd forint után 666,5 milliárdra emelkedett 2010. március-2011. februárban. Utána következik 2010-ben a CBA 555, míg a Co-op 510 milliárd forinttal. Előbbi adata növekedést, utóbbié pedig stabilitást jelent, éves összehasonlításban.

Őket követi, szintén az előző évihez hasonló sorrendben a Spar 381,3, Reál 360 és az Auchan 224,8 milliárd forintos forgalommal.

– Az élelmiszer-kiskereskedelem rugalmasan reagált arra, hogy a fogyasztási és vásárlási szokások kivételesen gyors ütemben változtak meg – állapítja meg a trendekről Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. – Egyes vállalatok többcsatornás értékesítési stratégiája egyre inkább láthatóvá válik. A Tesco úgy bővíti hipermarket hálózatát, hogy mellette szupermarketeket és expressz üzleteket is nyit. Hasonlóan fejlődik például a CBA Prémium és Cent láncai révén vagy a Spar szuper- és hipermarketek mellett City Spar egységeivel.
A Nielsen igazgatója rámutat, hogy mind több fogyasztó éri el a diszkontokat, amelyek intenzíven terjeszkednek. Eredménye meglátszik a toplistán is: Az előző évhez képest a toplistán egy-egy hellyel előbbre lépett mind a Lidl, mind az Aldi.

Az immár hetedik Lidl, a Nielsen által becsült, tavalyelőtti 191,2 milliárd forint forgalom után 221 milliárdot ért el múlt évben.

A tizenkettedik Aldi bevétele pedig 49,1 milliárdról 52,6 milliárd forintra emelkedett, szintén becslés alapján.

A toplista tükrözi azt a lényeges trendet is, hogy a fogyasztók gyakrabban mennek vásárolni, mint a recesszió előtt. Viszont alkalmanként kevesebbet költenek. Különösen nőtt a vásárlás gyakorisága a lakóhelyekhez közeli hagyományos kis boltok, szupermarketek, pékségek és piacok esetében.

Szalókyné Tóth Judit megállapítja:
– Összességében tovább koncentrálódott a hazai élelmiszer-kiskereskedelem hálózata. Igaz, a korábbi évekhez képest lassabb ütemben.
##
Táblázat. Az élelmiszer és háztartási vegyiáru, valamint kozmetikum kis- és nagykereskedelmi vállalatainak forgalom szerinti rangsora 2010-ben. Milliárd forintban.


Megjegyzés: A Tesco forgalma 2010. március-2011. februárra vonatkozik.

Forrás: A vállalatok saját közlése. A Nielsen piackutató vállalat becsülte az Aldi, Cora, Lidl, Match, Penny Market és Profi forgalmi adatát.

Katt a képre a teljes méretért!

A hivatalos toplistát megtalálja minden kedves olvasónk a Trade magazin áprilisi számában.

Kapcsolódó cikkeink