Blokkk.com: kivirultak a boltok, kérdőjellel

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 05. 20. 12:40

A tavalyi boltzárhoz képest igen. A friss statisztika naptára az április 8-i nyitás utáni hetekre mozdult, de az összehasonlított időszak maradt a tavalyi boltzárban. Az online kasszás boltok bevétele így nőtt 8%-kal, de hát a korábbi év áprilisának 16%-os visszaeséséhez képest. Persze, azért minden fillérnek örülni kell.

Az április 8-május 7 közötti időszakban a hagyományos online kasszás boltok bevétele a heti monitoros statisztika szerint 8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez önmagában szép mutató, de azért némi magyarázat kell hozzá.

2021 április 8-tól kinyithattak újra az iparcikkes boltok, ami nyilván – ha lassan is, de – felfelé húzta a boltos mérleget. A húsvét előtti bevásárlások is ezt a most mért időszakot erősítették, az élelmiszeres boltok bevételeinek 15-17%-os megugrásával. De hát a havi statisztikában a volumenadatok számolásánál ebből majd le kell vonni a drágulást. És a korábbi esztendőben ezekben a hetekben már nem volt spájzolás, így akkor visszafogottabb volt az élelmiszeres vásárlás.

De hát az összehasonlításnak a statisztikában is van egy „mit-mivel” szabálya, tehát a korábbi év azonos időszakát is célszerű megnézni, mi is történt akkor. Nos, 2020 áprilisában a hagyományos boltok piaca a webáruházak nélkül számolva a statisztika szerint 16%-ot zuhant. És a májusi hónap ugyan már akkor is javuló képet mutatott, de azért esés akkor is volt a hagyományos online kasszás körben, 6% (a KSH különválasztotta a hagyományos boltos és a webáruházas havi növekedési mutatókat, ilyenek is vannak).

Előbbiek végül azt jelzik, hogy a 8%-os növekedés egy gyengébb korábbi időszakhoz képest jelentett – egyébként nem csekély – elmozdulást:

heti monitor változás
 

boltos összesen

 

márc 18 április 16 március 25 április 23 március 29 április 30 április 8 május 7
-2,8% +1,4% +2% +8%
2021 korlátozások 19 órás zárás (2020. 11. 11-től),

21,30 órás zárás (04.07-től),

23 órás zárás (05.01-től)

03.08-04.07 iparcikkes boltok zárása

2020 korlátozások

 

03.18-tól iparcikkes boltok 15 órás,

03.28-tól teljes zárása, (05.04-ig, főváros és Pest megye 05.18-ig)

napi cikkeknél idősáv

KSH, heti monitor, online kasszaadatok (folyóár), előző év azonos időszakához képest,

hagyományos boltok (webáruház nélkül),

Iparcikkes boltok nyitása: kisebb a visszaesés, de volt

Persze, azért minden fillérnek örülni kell, a kérdés csak az, hogy az mire elég.

Bárhogyan is nézzük, a frissen mért hónapos időszakban még mindig esett az iparcikkes boltok piaca a korábbi évihez képest. Most pedig éppen kinyithattak, egy évvel korábban nem egészen.

A múlt esztendőben áprilisban végig, a megyékben május 4-ig zárva voltak az iparcikkes boltok, a túlnyomó többség (a barkács és a híradástechnikai, műszaki áruházak tartoztak akkor a kivételek közé). A legnagyobb vásárlóerőt maguk körül tudó Pest megyei és fővárosi boltok pedig május 18-ig zárva tartottak. Hát ehhez képest  még mindig esett 2021-ben az iparcikkes boltok piaca. Ez nem túl rózsás piaci helyzet:

heti

monitor

havi bontás

üzlettípusok

változás
TEÁOR

(3 jegy)

TEÁOR

(4 jegy)

 március 29 –

április 30

április 8 – május 7
egyéb

háztartási

cikk

textil, vasáru, festék, üveg,

szőnyeg, fal-, padlóburkoló,

villamos háztartási készülék, bútor, világítási eszköz

-33,5% -17,1%
kulturális,

szabadidős

cikk

könyv, újság, papíráru, zene-, videofelvétel, sportszer, játék -21,7% -5%
egyéb,

máshova

nem sorolt

áru

ruházat, lábbeli bőráru, gyógyszer, gyógyászati termék, illatszer, dísznövény, állateledel,

óra-, ékszer, foto-, optika, ajándékozási cikk, műtárgy,

használt cikk

-16% -6,2%
KSH, heti monitor, 2021 március 29-április 30, április 8-május 7,

online kasszaadatok (folyóár), előző év azonos időszakához képest, hagyományos boltok (webáruház nélkül),

TEÁOR 3 (heti) és 4 számjegyű (havi) bontások

(blokkk.com, 2021. május 20.)

 

Kapcsolódó cikkeink