Bizonytalanság a gabonapiacon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 28. 11:21

A növényolajok és az utóbbi két-három hónapban a tejzsírok ára is lejtőre került, a gabonaárak pedig a tavalyi növekedés után most stagnálnak, elmozdulásuk iránya a termés mennyiségén kívül sok tényező függvénye – derült ki a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által szervezett konferencián.

Amerika mezőgazdasági minisztériuma, az USDA legutolsó, decemberi előrejelzése szerint a 2018–19-es gazdasági évben a világ összes búzatermése 733,4 millió tonna lesz, a készletek pedig 268,1 millió tonnát tesznek ki – mondta előadásában Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutatási igazgatója. Ez a termésben és a készletben is csökkenést jelent, hiszen 2017–18-ban 733,4 és 268,1 millió tonna volt a termés és az átmenő készlet.

Érdekes módon – Potori Norbert szerint az amerikai kormányzati működés zavarait jelezve – az USDA januárban nem készítette el a gabonapiaci jelentését, ez pedig némileg elbizonytalanította a gabonapiaci szereplőket. A FAO idén januárban csak 721 millió tonna búzatermést vetített előre, ez több mint 12 millió tonnával kevesebb az USDA legutolsó várakozásánál, eszerint várhatóan az átmenő készlet is csökken. A 260-270 millió tonnás készletről azt érdemes tudni, hogy a fele Kínában van, amely nem aktív a világpiacon. Oroszország és Ukrajna viszont megjelent a gabonaexportálók között. Az utóbbi három évben például annyi búzát dobtak a világpiacra, amennyi egy évig elég lenne az importőröknek.

Az Európai Unió gabonatermelése az utóbbi három évben visszaesett. A folyó gazdasági évben várható 137,6 millió tonna búzával szemben 2015–16-ban még 160,5 tonna volt a gabonatermelése, de hasonló a csökkenés a kukoricánál is, miközben előbbinél a nettó exportőri pozíció visszaesett, az utóbbinál a nettó importőri helyzet erősebb lett. Az adatok szerint ennek ellenére kiegyensúlyozott gabonapiaci helyzetre lehet számítani – mondta Potori Norbert.

A gabona takarmánycélú felhasználásánál nagy kérdés a fenyegető afrikai sertéspestis, amely törékeny piaci helyzetet okoz. A baromfiszektorban ugyanakkor növekedés várható, amit részben a belföldi fogyasztás emelkedése, részben a kecsegtető exportlehetőségek alapoznak meg. A konferencián elhangzott: az új termést a határidős piacon az ótermés áránál körülbelül 10 százalékkal kevesebbért lehet lekötni. (vg.hu, K. B. Z.)

Kapcsolódó cikkeink