Bizonytalan helyzetben is kiválónak lenni – több magyar munkáltatói márkának is sikerült

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 12. 09. 08:01

A 2020-as év járványügyi helyzete minden cég életébe változásokat hozott, hiszen csak egy dolog volt biztos ebben az évben: a bizonytalanság. A magyar márkákat értékelő MagyarBrands programban idén harmadik alkalommal meghirdetett Kiváló Munkáltatói Márka kategóriára beérkezett pályázatok azonban jól mutatják, hogy sok magyar márka szerint egy bizonytalansággal teli helyzetben is törekedni kell a munkavállaló és a munkáltató közötti jó kapcsolat fenntartására.

 

A munkáltatói márka mint fogalom néhány éve került be a kommunikációs köztudatba. Azóta a hype-ból kikristályosodott egy újfajta megközelítés, egy új kommunikációs szakirány, amely már nemcsak a munkáltató és a munkavállaló közötti jogviszonyt vizsgálja, de érzelmi jellemzőkkel is felruházza, és javítja ezt a kapcsolatot, ahogyan a marketing teszi a vállalat szolgáltatása vagy terméke és a fogyasztó között. Az idei év egyik legnagyobb munkáltatói kihívása pedig az volt – az egészségügyi óvintézkedéseknek megfelelés mellett-, hogy a korábban extra juttatásnak számító home office munkarendet mindennapos gyakorlattá alakítsa.

Hogy ebben a változó világban mi segítheti még a vállalatokat abban, hogy munkáltatóként is sikeresek legyenek, arról a MagyarBrands programban a kiváló munkáltatói márkákat értékelő zsűri tagjait kérdeztük:

Harangozó Ferenc kommunikációs szakember

„A kiválóságért versenybe szálló márkák pályázatai azt mutatják, sokat fejlődtek a cégek a munkáltatói márka értelmezésében és kezelésében: a HR és a kommunikációs munkatársak közötti szálak mára elkezdtek összeérni és összefonódni a közös célok mentén. Ugyanakkor azt is be kell vallani, hogy a rendszerszemlélet, az integrált megközelítések alkalmazásában, a vállalat értékei és a vállalati márka DNS-e mentén megszólaló egyéni hang és megoldások kidolgozásában még van hova fejlődni. Érdemes azonban ezt az utat járni, mert ezzel olyan erős és kikezdhetetlen alapokat teremtünk, amelyek egy váratlan helyzet – mint a Covid19 járvány – kezelésében is utat mutatnak, valódi, az adott helyzetre és közösségre szabott megoldásokat kínálnak. Személy szerint abban hiszek, hogy a munkáltatói márkaépítés egy nagyobb stratégiaalkotási folyamat része, melynek rövid-, közép- és hosszútávra, de váratlan piaci helyzetekre is kell, hogy legyen előre tervezett megoldása.”

Duca Andrea (managing partner, HD Group)

Kommunikációs ügynökségként több Magyarországi nagyvállalat munkáltatói márkájának alakításában veszünk rész. Az egyik legfontosabb alapelv, amit ez a területet megkíván, hogy a cégek precíz öndefinícióval rendelkezzenek és ezt marketing eszközökkel transzparensen mutassák be a potenciális munkavállalóknak. Óriási HR energiát (és pénzt) takarít meg az a vállalat, aki úgy fogalmazza meg a saját értékeit, hogy a pozícióra jelentkezők tudják, milyen vállalati kultúrára számíthatnak.

Kulcsár Zita (Employee Experience Designer, worki)

A „Kiváló Munkáltatói márka” díj pályázóit évek óta ugyanazon szempontok alapján értékeljük, mint Munka/Magánélet egyensúlya, Integrált szemléletmód, Munkavállalói Bevonás, Program relevancia és a Hitelesség dimenziói. Azonban mi is csak most értettük meg, miközben magunk is átéltük a jelenlegi helyzet példanélküliségét, hogy olyan szempontokat sikerült a díj megalapításakor fókuszba helyeznünk, amelyek kevésbé a munkáltatói márka felszíni csillogását, látványosságát ünneplik, sokkal inkább a márka mögött meghúzódó valódi, stabil, a szervezet mélyebb szintjein is aktívan munkálkodó alapértékeket méltatják. Ezek azok az értékek, amelyek időtállóak és ellenállóak, amelyek egyaránt stabilitást és rugalmasságot biztosítanak a vezetői döntésekben, és fenntarthatóságot, relevanciát jelentenek a munkáltatói márkaprogramokban.”

Mi jelent 2020-ban Kiváló Munkáltatói Márkának lenni?

A MagyarBrands Programban kiválóan teljesítő márkák 2018-ban kaptak lehetőséget először, hogy munkáltatóként is megmérettessék magukat a szakmai bizottság előtt. A Kiváló Munkáltatói Márka díj elnyerésének feltétele, hogy a pályázó márkának nyernie kell a MagyarBrands valamelyik alapkategóriájában: kiválói fogyasztói, üzleti, vagy Innovatív márkaként. Ezt követően egy online kérdőív kitöltésével pályázhatnak a márkák. A beérkezett pályázati anyagokat szakmai zsűri értékeli.

A MagyarBrands 2020 program Kiváló Munkáltatói márka kategóriájának győztes márkái:

Bábolna Takarmány

Bükfürdő Thermal & Spa

Gamma digital

KöBE

Mystic Nails

Sasszemklinika

 

A 2020-as MagyarBrands program győzteseinek a teljes listája megtekinthető az alábbi linken:

https://magyarbrands.hu/magyarbrands-program/magyarbrands-dijazott-markak/

(x)

Kapcsolódó cikkeink