Bizalmi elvet és nem túlellenőrzöttséget várnának a kereskedők

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 06. 00:00

A KISOSZ balatoni szezonnyitó fórumán a résztvevők arra panaszkodtak, hogy nincs még egy olyan szakmai ágazat, amit a hatóságok annyira alaposan vizsgálnának, mint a kereskedőket és vendéglátó vállalkozókat.

 A fórumon elhangzott új
jogszabályok és a lassú ügyintézés
miatt sok balatoni kereskedelmi és vendéglátó
egység zárva marad idén. A kereskedők elmondták
az új TEÁOR-számok miatt június végéig
ki kellene cserélni számos vállalkozói
igazolványt és működési engedélyt,
de az okmányirodák alig bírják az
ostromot.

A hatóság képviselője
szerint a fogyasztóvédelem tavaly az általa
ellenőrzöttek mintegy negyven százalékánál
szabott ki valamilyen bírságot. Ez az arány a
vendéglátósoknál és az
élelmiszerkereskedőknél jóval magasabb volt.
Ebben a szezonban a korábbinál is szélesebb körű
ellenőrzések várhatóak, különös
tekintettel a szálláshelyekre. Ez utóbbiakra
ugyanis sok olyan panasz érkezett, hogy az internetes
bemutatóhoz képest több okból is csalódás
éri a fogyasztókat.
A megemelkedett bírságoknak
köszönhetően tavaly óta érezhetően csökkent
a számlával kapcsolatos mulasztások száma.
Nyugtaadás elmulasztása esetén most már
nemcsak a munkáltató, hanem a vétkes alkalmazott
is bírsággal sújtható. (Előbbi
egymillió, az utóbbi tíz-ötvenezer forintos
bírságra számíthat). 2008 a nyolc
érintett hatóság együttműködésével
megszervezett akciók éve lesz.

 

Kapcsolódó cikkeink