Bisnode: csökkent a vállalkozások száma Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 23. 11:25

Jelenleg 552 ezer cég működik Magyarországon, 1,35 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.

penz--

A tavalyi év közepéig folyamatosan nőtt a hazai vállalkozások száma, korábban nem volt ritka az sem, hogy egy év alatt 5-6 százalékkal emelkedett a számuk – emlékeztetett a Bisnode az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A csökkenéshez valószínűleg hozzájárult, hogy a kft.-k alapításához szükséges tőke 3 millió forintra emelkedett, illetve a meglévő cégeknek is teljesíteniük kell ezt a jegyzett tőkét.

A hatóságok is egyre szigorúbban lépnek fel az adót nem fizető, vagy nem fellelhető vállalkozásokkal szemben, és egyre több cég kényszertörlését rendelik el. A vállalkozások számának csökkenését erősíti az is, hogy az idei első félévben 19 százalékkal több cég szűnt meg valamilyen módon – felszámolás, csőd, végelszámolás, törlés -, mint 2013 azonos időszakában.

A majdnem minden területen jellemző cégszám-csökkenés ellenére a vegyiparban, az élelmiszergyártásban és a mezőgazdaságban a vállalkozások számának növekedése még mindig 1 százalék felett van.

Az adatok szerint az idén az első hat hónapban 12 százalékkal kevesebb új vállalkozás alakult, mint 2013 azonos időszakában. Valamivel több mint 16 ezer új vállalkozást regisztráltak Magyarországon, azaz naponta mintegy 90 cég alakul, míg korábban napi több mint 100 új társas vállalkozás megalakulása volt jellemző.

Az átlagos fizetési határidő Magyarországon 2014 első félévében 27 nap volt, míg egy évvel korábban átlagban 29 napra fizettek a cégek – derül ki a Bisnode fizetési tapasztalat program adataiból.

A fizetési késedelmeknél is jobb a helyzet, jelenleg az átlagos fizetési késedelem 17 nap, ami 3 nappal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink