Magazin: Bio – még mindig a gazdálkodás, és nem a feldolgozás dominál

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 01. 19:12

Csak lassan nő a feldolgozott termékek aránya a bioélelmi-szerek között. Pedig fogyasztói az átlagosnál tehetősebbek, többet törődnek az egészségükkel, tehát kitartóbb, hűségesebb vásárlók, így a kategória kifejezetten válságálló.

Hozzávetőlegesen összesen 140 ezer hektár bioterület van ma Magyarországon, és mintegy 1500 termelő (gazda és szervezet) foglalkozik bio-mezőgazdasággal. A Nemzeti Vidék Stratégia azt irányozza elő, hogy a biogazdálkodással művelt terület aránya 2020-ig körülbelül háromszorosára (az összes mezőgazdasági terület 6 százalékára) nőjön.

Európa-szerte nő a fogyasztás most is

– A bio talán az egyetlen élelmiszer-forgalmazási terület, ahol a gazdasági válság alatt is nőtt a fogyasztás Európa-szerte – mondja Dr. Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Talán nálunk is, de ez csak inkább a saját érzésem, mivel pontos adataim nincsenek.

A biogazdálkodással előállított mezőgazdasági termékek legalább 80 százaléka feldolgozatlanul megy az EU régi tagállamaiba és Svájcba, becsüli meg Dr. Roszik Péter. Bár némileg javult a késztermékek aránya, a feldolgozóipar cégei még mindig alapvetően óvatosak termékvonaluk bio-irányba történő bővítésével kapcsolatban.

Pedig a bioélelmiszerek a hagyományos módon előállított élelmiszerekhez képest mentesek a növényvédőszer- és állatgyógyszer-maradékoktól, eközben gazdagabbak a biológiailag aktív alkotókban (ásványi anyagokban, vitaminokban, más antioxidánsokban), ráadásul a környezetet is kímélik a termelés során. Ugyanakkor árszintjük továbbra is jóval magasabb nem bio társaikénál.

A bioélelmiszerek között a legnagyobb kategóriák a zöldség-gyümölcs, a tej és a malomipari termékek (ezen belül is a tönkölybúza).

Fellendült a Joya bio-vonalának eladása is

A Real Nature Kft. forgalmazza a Joya szójaitalokat, amelyek között biotermékeket (zab- és rizsital, biojoghurt) is találunk. A cég úgy látja, hogy az egészségtudatos vásárló továbbra is kitart értékrendje és megszokott termékei mellett – ez jó perspektívákat jelent a biokategória előtt is. Európában kifejezetten nő az egészséges termékek iránti kereslet, a szójajoghurt-kategóriában például nagyon jelentős, 16,7 százalékos növekedés tapasztalható az utolsó periódusok összevetésében.

– A Joya termékcsalád nemcsak a tejfehérje- és laktózérzékeny embereknek kínál alternatívát, hanem azoknak is, akik egészségesen akarnak étkezni. Azt látjuk, hogy a válság ellenére nemcsak az olyan alapkategóriájú termékek eladását tudtuk növelni, mint például a szójaital, vagy a főzéshez szükséges szójatejszín, illetve szójajoghurt, hanem a speciálisabb, ízesített szójajoghurtok, illetve szójashake-ek terén is növekedést tapasztalunk – osztja meg tapasztalatait lapunkkal Mészáros Barbara, a Real Nature Kft. kereskedelmi vezetője. – Az elmúlt hónapokban a biokategória is fellendülőben van, sokan helyettesítik a tejet rizs- és zabitallal. A 2012-es évben növekedést várunk, amihez a gyártó új termékek bevezetésével kíván hozzájárulni, illetve a legfontosabb cél, hogy az összes összetevő természetes, mesterséges adalékanyagoktól mentes legyen. A tavalyi év során is újításokat végzett a gyártó e téren, illetve a tekintetben is, hogy a termékek íze is maximálisan megfeleljen a fogyasztók igényeinek.

Sz. L.

Kapcsolódó cikkeink