Bezár az amerikai IKEA

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 07. 18. 11:02

A svéd IKEA bejelentette, hogy decemberben befejezik a termelést virginiai gyárukban és Európába költöztetik azt – olvasható az origo-n.

Bert Eades, az IKEA egyetlen amerikai gyárának menedzsere szerint a cég mindent megtett azért, hogy az USA-ban tudják tartani a gyárat, azonban a jelenlegi feltételek mellett nem éri meg a svédeknek Virginiában maradni.

A Danville-ben található gyár 2008-ban nyílt meg és összesen 300 embert foglalkoztat, javarészt polcokat és szekrényeket készítenek.

A bezárás egyik oka, hogy az Egyesült Államokban drágább a nyersanyagok beszerzése, mint Európánba.

Az IKEA az elmúlt időben stratégiai átalakításokat hajtott végre, hogy fel tudja venni a versenyt az e-kereskedelemi cégekkel. Jelenleg kilenc országban van gyára, ahol összesen 20 ezer embert foglalkoztat.

Az IKEA anyavállalata, a Ingka Group tavaly bejelentette, hogy globálisan 7500 alkalmazottat bocsátanak el, amely a munkaerő 5 százalékát jelenti.
Emellett 30 kisebb IKEA bolt nyitását is tervezik világszerte a következő években. Ettől a stratégiai váltástól több mint 11ezer új munkahelyet remélnek a vállalatnál. (origo)

 

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink