Békéltető testület: egyre tudatosabbak a vásárlók

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 08. 11:30

A vásárlók egyre tudatosabbak, egyre többen ismerik, és élnek jogaikkal, a vállalkozások pedig együttműködőbbek a korábbi évek gyakorlatához képest – mondta Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mellett működő Budapesti Békéltető Testület (BBT) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján Budapesten az első fél év tapasztalatait értékelve.

kezfog

Elmondta: az első fél évben 2468-an fordultak beadvánnyal a Budapesti Békéltető Testülethez, az ügyszám több mint 14 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, emellett továbbra is magas a havonta konkrét ügyben tanácsot kérők száma, a növekedési ütem jellemző a megyei testületekre is, mindezek alapján látszik, hogy szükség van a fogyasztóvédelemben az alternatív vitarendezésre.
Baranovszky György kiemelte, a Budapesti Békéltető Testület az első fél évben 1970 ügyet zárt le, a többségénél, 1063-nál egyezség született, 576 ügy volt megalapozatlan, 207 zárult ajánlással, 119 esetben nem volt hatáskörük, és mindössze 5 esetben hoztak kötelezést tartalmazó határozatot.
A BTT elnöke kedvező folyamatnak értékelte, hogy az ügyek rendezésekor növekszik az egyezségek aránya, és az ajánlásokat végrehajtó vállalkozások száma, példaként említette, az első fél évben a 207 ajánlás 82 százalékát a cégek önként végrehajtották a fogyasztók visszajelzése alapján.
A legtöbb fogyasztói panasz továbbra is a kereskedelemhez, a garanciális és szavatossági ügyek intézéséhez kötődik. Azt tapasztalják, hogy az ügyek rendezésében fontos szerepet játszó szakvélemények nem mindig pártatlanok, ezért fontos lenne a szakértői szabályozás áttekintése.
A testület elnöke arra hívta fel a fogyasztók figyelmét, hogy a boltban a reklamációt nem elég szóban elmondani, írásban is rögzíteni kell a hatékony jogorvoslat érdekében.
A termékbemutatóknál új technikákat alkalmaznak a vállalkozások, például a vevőcsalogató egészségfelmérést, illetve üzletben történő értékesítésnek minősítik az ügyletüket, holott nem az – emelte ki Baranovszky György, aki szerint további szigorításokra lenne szükség a fogyasztók védelme érdekében a termékbemutatóknál, szerinte a fogyasztói csoportokhoz hasonlóan, itt is be kellene tiltani a tevékenységet.
A testület elnöke kiemelte: az internetes vásárlásokkal kapcsolatos panaszokból látszik, hogy a vevő sokszor nem olvassa el az általános szerződési feltételt, amiben általában a visszaszállítás költségének rendezése is szerepel, szerinte a vállalkozásoknak aprólékosabb tájékoztatást kellene adniuk a fogyasztóknak, és felhívta a figyelmet arra, még mindig vannak csaló weboldalak, és nehéz ezeket kiszűrni.
Baranovszky György szólt arról, hogy a fogyasztóknak a hűségszerződés kötését jobban át kellene gondolniuk, és mérlegeljék mennyibe kerül, ha meggondolják magukat.
A közműszolgáltatási számlázással kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ha a fogyasztó nem diktálja be időben a fogyasztást, akkor a szolgáltató jogosan küld becsült számlát. Kiemelte azt is, hogy a szolgáltató köteles számlát küldeni meghatározott időszakban, ha azonban késik a számlázással, késedelmi kamatot nem számolhat fel.
Baranovszky György elmondta, hogy Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület kizárólagos jogosultságot kapott az Európai Uniótól a határon átnyúló online ügyek ingyenes, gyors rendezésére a pénzügyi területet kivéve, az elmúlt három hónapban 300 megkeresést kezeltek. A fogyasztók a ec.europa.eu/odr online oldalon adhatják be kérelmüket az online vásárlással kapcsolatos vita rendezésére. Szerinte a határon átnyúló internetes vásárlásban a fogyasztóvédelem szerepe egyre jelentősebb lesz, ezért fontos, hogy a békéltetéshez szükséges digitális eszközök, anyagi források rendelkezésre álljanak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink