Bejelentette vételi szándékát a Praktikerre az MPF

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 21. 11:10

Megvásárolná és feltőkésítené a Praktiker magyarországi áruházait az MPF Holding; a cégcsoport szingapúri anyavállalata egy kínai befektetővel közösen már hivatalosan is bejelentette vételi szándékát – közölte az MPF sajtóügyekért felelős munkatársa szerdán az MTI-vel.

praktiker

Ambrus András tájékoztatása szerint a Magyarországon tizenkilenc nagy- és két miniáruházzal jelen lévő Praktiker megvásárlását és feltőkésítését saját forrásból biztosítanák. A cégcsoport közel 10 millió euró nagyságú befektetést tervez az esetlegesen tulajdonába kerülő barkácsáruházláncnál, így biztosítva a szilárd üzleti hátteret a beszállítók számára, és a közel 1200 munkahely megtartását.

Az MPF heteken belül várja a választ vételi ajánlatára a német felszámolótól – tette hozzá a sajtóügyekért felelős munkatárs.

A cégcsoport előző hazai befektetése a csőd szélén álló, több mint százéves múltra visszatekintő FÉG fűtőkészülékgyár megvásárlása volt. A gyár az átszervezés és feltőkésítés után ma a beszállítókkal együtt közel 300 főnek biztosít munkát.

A holding magyarországi befektetései közé tartozik például az MPF Holding Logisztikai és Kereskedelmi Zrt., illetve a Widenta csiszolószerszámgyár, befektetésekkel rendelkezik egyebek mellett a logisztika, a bútoripar, az építőipari kemikáliák területén. A cégcsoport vállalatai és termékei a világ több pontján megtalálhatóak Kínától az Egyesült Államokig.

A Baumarkt Praktiker International GmbH, a Magyarországon 21 áruházat működtető Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft. anyavállalata október közepén terjesztett elő felszámolási eljárás iránti kérelmet.

A valamennyi érdekeltségét együttvéve 20 ezer embert foglalkoztató Praktiker AG július elején közölte, hogy fizetésképtelenné vált. A cégcsoport csődgondnokai szeptember elején jelentették be, hogy mivel nem sikerült befektetőt találni a 130 tagú németországi Praktiker barkácsáruház-hálózat üzemeltetésének folytatására, a márkát kivezetik a német piacról. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink