BDO: egyre több cég kerül adósságspirálba

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 11. 14. 12:20

Magyarországon egyre több cég kerül végzetes adósságspirálba – hívja fel a figyelmet a BDO tanácsadó cég.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete adataira hivatkozva közleményében a BDO kiemeli: Magyarországon folyamatosan és nagymértékben romlik a vállalatok hiteltörlesztési fegyelme, a 90 napon túli hátralékok teljes hitelállományra vetített aránya tavaly félévkor 12,9 százalék volt, az év végére elérte a 14,4 százalékot, az idén júniusra pedig már 17,6 százalékon állt.

Az Opten céginformációs cég harmadik negyedéves jelentése alapján a DBO arra hívja fel a figyelmet, hogy az idei első három negyedévben tetőzött a cégfelszámolási hullám, havi kétezer ilyen eljárás indult, 22 százalékkal több mint az előző év hasonló időszakában.

Huth Gabriella, a BDO pénzügyi tanácsadási üzletágának partnere a közleményben úgy vélekedett, hogy főleg akkor jelent számottevő veszteséget egy cég felszámolása, ha egyébként kedvező piaci pozícióval, eladható termék- és szolgáltatáskörrel rendelkezik.
A tanácsadó cég szerint a hitelezők számára számos egyéb lehetséges megoldás is rendelkezésre áll, amelyek megtérülése jóval kedvezőbb, mint a felszámolás megindítása. A választható megoldás függ például a bank pozíciójától az adott ügyletben, a restrukturálás után fenntartható működés esélyétől és a várható veszteség mértékétől. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink