Baromfivágóhidat avattak Tatán

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 23. 11:20

A tatai Horváth Agrofarmon 110 millió forintos beruházással napi kétezer baromfi feldolgozására alkalmas félautomata vágóhidat avattak fel pénteken – tájékoztatta a vállalkozás tulajdonosa az MTI-t.

Horváth Róbert elmondta, hogy 150 kilométeres körzetben nem található hasonló létesítmény. Azért építették fel a baromfivágóhidat, mert húsboltjaik számára ésszerű távolságon belül nem tudtak megfelelő minőségű és mennyiségű csirkehúst beszerezni.
A vágóhídra szánt állatokat Komárom-Esztergom megyei állattartó telepekről vásárolják fel, majd feldolgozás után saját hűtőkocsikkal szállítják vevőiknek, Esztergom, Győr, Komárom és Tatabánya térségébe.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az átadáson elmondta, tavaly 70 ezerrel több embernek adott munkát az agrár- és élelmiszergazdaság, mint 2010-ben. A mezőgazdaságban 50 ezer, az élelmiszeriparban 20 ezer munkahely jött létre.

Az ország export termékei közül a második-harmadik legjelentősebb tételt a baromfitermékek jelentik, az ágazat 50-60 ezer embernek ad munkát.
A Horváth Agrofarm 2013-ban vásárolta meg a volt Tatai Állami Gazdaság ferencmajori kacsanevelő telepét. A 6,5 hektáros területen 3000 tojótyúkot tartanak, melyek napi 2700 tojást adnak.
Az állatokat saját üzemükben dolgozzák fel, a termékeket a farmon, illetve komáromi húsboltjukban értékesítik.
A Horváth Agrofarm 20 embernek biztosít munkát, éves árbevétele áltagosan 180 millió forint, azonban a vágóhíd teljes kapacitásának elérésekor évente ötszáz millió forintos bevételre számítanak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink