Barackünnep Boldogkőváralján

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 10. 11:00

A kajszibarack körül forog minden ezen a hétvégén Boldogkőváralján: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen immár harmadik alkalommal rendezik meg a Gönci Barack Vigasságot szombaton és vasárnap.

kajszibarack

A történelmi Abaúj számos egyedi terméke között talán a kajszibarack a leghíresebb, a térségben elsősorban a magyar kajszi, a gönci magyar kajszi, a ceglédi bíborkajszi és a Pannónia fajtákat termesztik.

Ezekből készül a földrajzi eredetvédett gönci barackpálinka is, amely annak köszönheti védett státusát, hogy nemcsak az alapanyaga helyi, hanem lepárlását és palackozását is helyben végzik.

A gönci barackpálinka egyik helyi gyártója két ével ezelőtt döntött úgy, hogy ezt a gasztronómiai különlegességet megismerteti a világgal, mára kezdeményezésük jószerivel hagyománnyá vált.

Mivel a gönci barack különleges puhaságának köszönhetően nehezen szállítható és frissen szedve a legfinomabb, ezért a szervezők most is a szüret idejére időzítették az idei mulatságot.

A hétvégi rendezvényen barackból készült finomságok – lekvár, szörp, palacsinta, rétes, fagylalt és természetesen pálinka – várják a látogatókat, akiknek a vasárnapi élménypiacon bloggerek főznek, a bevételből pedig játszótér épülhet Boldogkőváralján. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink