Olasz csúcsgasztronómia szuperprémium borok és habzók, valamint római hangulatot idéző bárkultúra a Balaton Wine&Gourmet fesztiválon
Szeptember 6-8. között idén is megrendezték a Balaton Wine&Gourmet fesztivált Veszprémben, ahol – a balatoni régió éttermei és borászatai mellett – a látogatók most Olaszország gasztronómiai különlegességeibe és borkínálatába nyerhettek betekintést. Az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) budapesti irodájának közreműködésével szervezett olasz részvétel keretében számos bemutatóra és kóstolóra került sor, olyan előadókat felvonultatva, akikkel ritkán találkozhatunk egyszerre egy közös rendezvényen. Nem is egy, hanem mindjárt két Michelin-csillagos séf érkezett Veszprémbe: Giuseppe Di Iorio és Mauro Elli, akik minden nap egy-egy élményétkezésen hozták el Lazio és Lombardia tartományok ízeit a szerencsés résztvevőknek.
A rendezvényen kiemelt szerepet kapott a borkultúra bemutatása, amely az idei vendégország egyik nagy erőssége: a világszerte híres és Magyarországon is töretlen népszerűségnek örvendő olasz borok világában Gabriele Valota enológus, az Assoenologi borászati szövetség szakértőjének kalauzolásával mélyülhettek el az érdeklődők. Az Assoenologi Olaszország legjelentősebb, és a világ egyik legrégibb borászati szövetsége, ahol Gabriele Valota az Észak-Olaszországi Ifjúsági Tagozat koordinátora, valamint fiatal kora ellenére egész Olaszország területén alkalmazott borászati tanácsadó, akinek elsősorban a klasszikus eljárással készülő pezsgőborok és az ellenálló szőlőfajták a szakterületei. Ezen a napon Valota szakemberek és érdeklődők számára tartott mesterkurzust az olasz habzóborokról, ahol a prosecco mellett Franciacorta és egyéb hagyományos champagne-i érlelésű tételek egészítették ki a spumante és frizzante borokat. Ezt követte a csúcsborokat bemutató mesterkurzus olyan válogatott szuperprémium tételekkel, amelyek egy része itthon még sehol nem érhető el, és Olaszországban sem mindenhol.
Ezen a napon a koktélkedvelők sem maradtak szenzáció nélkül, ugyanis a rendezvény vendége volt Fabio Bacchi bartender-mester, aki karrierje során a világ legjelentősebb szállodaláncaiban fordult meg, szakmai útját számos rangos nemzetközi díj kísérte, a szaksajtó háromszor választotta meg az Év Bármenedzserévé, valamint elnyerte a Champagne és Anysetier Rendjének lovagi címét is. Saját vállalkozásán keresztül termékfejlesztéssel, valamint támogató és oktató programokkal kapcsolatos vállalati tanácsadást nyújt a szeszesital szektor számára. Ő az alapítója és a szerkesztője a legfontosabb olasz bár-magazinnak, a BarTales Magazine-nak, továbbá az ő neve alatt született meg a Roma Bar Show, a legnagyobb Bar&Beverage kereskedelmi esemény Olaszországban. Fabio Bacchival a rendezvény mindhárom napján találkozhattak az érdeklődők, melyek közül szombaton a Mercato olasz piactér színpadán adott elő az olasz bárkultúráról, számtalan, a helyszínen készült koktél és aperitivo kíséretében.
A fesztivál alkalmából ellátogatott hozzánk az Olasz Nemzeti Olívaolaj Kóstoló Szövetség szakértője, Carlotta Pasetto olívaolaj-sommelier is, aki az olasz gasztronómia és a mediterrán diéta egyik legmeghatározóbb alapeleméről, az olívaolajról, és annak számos fajtájáról és felhasználásáról tartott nagysikerű előadást és mesterkurzust.
A tésztapártiaknak kedvezett a Bocca Gourmet előadása, ahol Roberto Conti a kézműves tészták világába kalauzolt el mindenkit, lerántva a leplet arról, hogy hogyan lehetséges az, hogy az olaszok este eszik a legtöbb tésztát, még sincs „nehéz gyomor” érzésük. Valamint beavatta az érdeklődőket a friss és száraz tészta közti különbségbe és abba, hogy miért nem ugyanolyan az otthon készített házi tészta, mint a bolti. S persze arról is szót ejtett, mikor melyiket érdemesebb választani. A tésztáknál maradva, az Adimarc Kft. nápolyi pizzakészítő mestere a hajszálvékony, mégis buborékos tésztájú pizzák titkait osztotta meg, miközben az érdeklődők megtudhatták, miért különleges a maga egyszerűsége mellett a nápolyi pizza, és miért érdemelte ki világhírnevét.
Az olasz vendégszereplés keretében idén új helyszínnel, a „Mercato”-val, vagyis olasz piactérrel bővült a fesztivál, ahol az olasz gasztronómia legjavával várták a közönséget a kiállítók. Az itt felállított színpadon Vágó Piros vezetésével kóstolhattak grappát, olasz borokat és koktélokat. Ugyanitt, mivel még nem ért véget a nyár, akinek hűsölni támadt kedve, Massimo Turano „gelato” előadásán volt a legjobb helyen, ahol mindent megtudhatott a világhírű olasz fagylaltok elkészítésének kulisszatitkairól, és persze meg is kóstolhatott egy-egy klasszikus és innovatív ízvilágú finomságot is.
S akit épp elkapott egy kisebb „kajakóma” ennyi kóstoló után, ő megtalálta a számításait Simone Meriggi előadásán, ahol különböző fajta olasz kávékat kóstolhatott, miközben megtudhatta, melyik napszakban melyiket kell fogyasztania ahhoz, hogy észrevétlenül el tudjon vegyülni Olaszországban a helyiek között, egy kisebb vagy nagyobb csészével a kezében.
Gazdag program várta tehát az olasz borok, szeszesitalok és a gasztronómia szerelmeseit az idei Balaton Wine&Gourmet fesztivál szombati napján, olyan szakértőgárdát felvonultatva, akikkel ritkán találkozhatunk egy rendezvényen, még Olaszországban is.
Kapcsolódó cikkeink
A növényi alapú jövőért felhagy a hústermékgyártással a Gruppo Tonazzo
Az olasz Gruppo Tonazzo bejelentette, hogy az év végéig felhagy…
Tovább olvasom >Új ötletverseny a Balaton fejlesztésére milliós ösztöndíjjal
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg a…
Tovább olvasom >Új ötletverseny a Balaton fejlesztésére milliós ösztöndíjjal
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >