Baker McKenzie: Könnyebb munkát adni az ukrajnai menekülteknek

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 05. 11. 08:37

Az Ukrajnából a háború elől menekülők foglalkoztatása bizonyos esetekben egyszerűbb Magyarországon, és a munkavállalók után a cégek támogatást is igénybe vehetnek – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda, amely a menekülthelyzet kapcsán a Máltai Szeretetszolgálatot pro bono munkajogi tanácsadással segíti.

A február 24-én kezdődő orosz fegyveres invázió miatt tömegek kényszerültek elhagyni Ukrajna területét. Az Európai Unió Tanácsának határozata alapján az EU tagállamai kötelesek átmeneti védelmet biztosítani a menekülők számára.

Az Ukrajna területéről menekülő ukrán állampolgárok és családtagjaik, illetve hontalanok és Ukrajna által korábban menekültként elismert személyek átmeneti védelmet – azaz a menedékes státuszt – kérelmezhetnek, miután beléptek Magyarország területére.

„A magyar állam megkönnyíti a menedékesek és a menedékesként elismerésüket kérők foglalkoztatását, – mondta dr. Óváry-Papp Nóra, a Baker McKenzie munkajogi csoportjának vezetője. – ugyanis munkavállalási engedélyre nincs szükségük, a foglalkoztatáshoz pedig a munkáltató támogatást is kérhet.” 

Meghatározott hiányszakmákban a szomszédos országok állampolgárainak foglalkoztatására eddig is más szabályok vonatkoztak, így az ukrán állampolgárok bizonyos esetekben az általánosnál kedvezőbb feltételekkel vállalhattak munkát. Az új szabályok alapján a menedékes státuszt kérőkre, illetve a menedékesekre is vonatkoznak bizonyos foglalkoztatási kedvezmények és könnyítések. Május 1-jétől a menedékes vagy a menedékesként elismerését kérő Magyarország területén már nem csak bizonyos hiányszakmákban, hanem bármilyen munkakörben jogosult munkavállalási engedély nélkül munkát vállalni, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is.

Azok az ukrán állampolgárok, akik nem rendelkeznek menedékes státusszal vagy menedékesként elismerésüket nem kérték, a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó általános szabályok szerint vállalhatnak munkát, foglalkoztatásuk emiatt főszabály szerint engedélyezhez kötött. Ez alól kivétel, ha a felelős miniszter közleményében meghatározott hiányszakmák valamelyikében dolgoznak. Ilyen esetben ugyanis engedélymentesen vállalhatnak munkát. A hiányszakmák között megtalálhatóak többek között bizonyos IT munkakörök, az építőmérnök, a szakács és a pincér is. Ez a kedvezmény az új típusú, biometrikus útlevéllel beutazó ukrán állampolgárokra vonatkozik, akik bármely 180 napos perióduson belül maximum 90 napot tartózkodnak Magyarországon.

A nem hiányszakmában foglalkoztatott ukrán állampolgárok kizárólag munkavállalási engedéllyel foglalkoztathatók, amelyet a munkáltatónak kell igényelnie az illetékes kormányhivatalnál.

Az Ukrajna területéről menekülő nem ukrán, hanem harmadik országbeli állampolgárok ­– a korábbi szabályozástól eltérően – csak akkor jogosultak menedékes státuszt kérelmezni, ha Ukrajna által menekültként vagy hontalanként ismerték el, vagy családtagjuk ukrán állampolgár, menekült vagy hontalan. Ennek híján ideiglenes magyarországi tartózkodási engedélyt kérhetnek a hazájukba visszautazáshoz, vagy az általános szabályok szerint, de kedvezménnyel – egy méltányossági levél segítségével Magyarország területén – nyújthatnak be tartózkodási engedély iránti kérelmet.

Az ukrán állampolgársággal vagy ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkezők foglalkoztatására a munkáltató kérelme alapján állami támogatás is igényelhető. Ez olyan munkavállaló után kapható, aki a fegyveres invázió február 24-i kitörése után áll munkába Magyarország területén, legalább heti húsz órában. A munkáltatónak Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkeznie, meg kell felelnie a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek, és nem állhat végelszámolás, felszámolás, csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló eljárás alatt.

„Május 1-jével kibővítésre került az állami támogatásra jogosultak köre, – tette hozzá dr. Hajduk Gábor, a Baker McKenzie ügyvédjelöltje. – és ezentúl azok a munkaadók is benyújthatják kérelmüket a Kormányhivatalhoz, akik olyan ukrán állampolgárt vagy ukrán-magyar kettős állampolgárt foglalkoztatnak, aki a háború kitörése előtt már Magyarországon tartózkodott. 

Ebben az esetben, az állami támogatás pozitív elbírálásának további feltétele, hogy a munkavállaló foglalkoztatása a kérelem benyújtását megelőző 365 napon belül legalább 90 napot meghaladja az adott munkaadónál, és a munkavállaló családtagja a háború kitörését követően érkezzen Magyarországra, aki menedékesként elismerését kérte, menedékes vagy magyar állampolgár.

A támogatás a munkaviszony fennállásának idejére, legfeljebb azonban 12 hónapra biztosítható, és a munkáltató kérelmére, újabb tizenkét hónappal meghosszabbítható. A támogatás mértéke munkavállalónként havonta a munkavállaló lakhatási és utazási költségének fele, legfeljebb 30 000 forint, ha a munkavállaló a háború kitörése előtt érkezett Magyarországra és 60 000 forint, ha pedig utána, illetve a munkavállalóval közös háztartásban élő kiskorú gyermekek után további 12 000 forint lehet.

A Baker McKenzie pro bono együttműködés keretében támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját és segíti az Ukrajnából menekülő embereket releváns munkajogi és bevándorlási jogi anyagok biztosításával és egyénre szabott munkajogi problémakezeléssel.

Kapcsolódó cikkeink