Ázsiában megugrott a csokoládéfogyasztás

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 21. 11:38

Három éves csúcsra emelkedett a kakaóbab árfolyama, és még további – év végig kb. 10 százalékos drágulás várható Ázsia növekvő csokoládé-fogyasztása miatt.

csoki

Miközben az egy főre jutó ázsiai kereslet 2013-ban még mindig a legalacsonyabb volt a világon, a régió piaca a globális átlagnál majdnem kétszer jobban fog nőni a következő négy évben – véli az Euromonitor International Ltd. kutatóintézet.

Az ázsiai kereslet növekedése járult hozzá ahhoz, hogy a csokoládé fő összetevőjének számító kakaóbab ára július elején 3 éve nem látott szintet, tonnánként 3149 dollárt ért el a New York-i árutőzsdén. A feltörekvő piacok – köztük Kína és India – emelkedő fogyasztása miatt a kínálat egyre kevésbé lehet képes kielégíteni a keresletet a következő évtizedben. A globális kakaóbab-deficit – a londoni székhelyű Hardman & Co. kutatóintézet szerint – 2020-ra elérheti az 1 millió tonnát.

Gerard Manley, az Olam ügyvezető igazgatója a világ népességének több mint felét kitevő, mintegy 3,7 milliárdos ázsiai populációt a kakaó- és csokoládé-fogyasztás kvázi erőműveként jellemezte. Szerinte a hiány a kakaóbab árát legalább további 10 százalékkal viheti feljebb 2014 végére.

Az ázsiai térség 200 grammos 2013-as egy főre jutó csokoládé-fogyasztása messze elmarad a Nyugat-Európa 4,6 kilogrammos és még inkább Ausztrália és Új-Zéland 4,8 kilogrammos egy főre eső értékétől. A kereslet azonban 4,5 százalékkal nőtt, ez a legmagasabb ütem a világon és majdnem hatszorosa a 0,8 százalékos globális átlagnak.

A piaci értékek alapján a világon 11. legnagyobb kakaóbab-keresletű Kínának több mint 10 évébe kerülhet, amíg e téren megelőzi az USA-t – mondta Mohamed Elsarky, a török milliárdos Murat Ulker által tulajdonolt Godiva luxus csokoládégyártó elnök-vezérigazgatója. A 88 éves belga cég 2009 óta több mint 50 üzletet nyitott Kínában és öt éven belül megduplázhatja egységei számát. Az Euromonitor azt jósolja, hogy a csokoládé-készítmények ázsiai csendes-óceáni piaca 2018-ra a tavalyinál 23 százalékkal nagyobb, 16,3 milliárd dollár értékű lehet. Eközben az Európa és Nyugat-Európa által dominált világpiac 13 százalékkal, mintegy 124 milliárd dollárra bővülhet.

„A globális csokoládéipar legnagyobb kihívása, hogy a kakaóbab kínálata képes legyen lépést tartani a csokoládé-fogyasztással” – véli Philippe Daue, a Godiva pekingi Pacific Rim nevű cégének negyedik generációs belga séfje, aki már 18 éve dolgozik Ázsiában.

(conclude, tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink