Folyamatosan csökken az olasz borok importja

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 30. 11:38

Az olasz borok importja folyamatosan csökken – a 2013-as 27 millió euró után az idén augusztusig csak 7 millió euró értékű volt a behozatal -, a magyar export pedig növekedésben van – mondta el Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a XV. András-napi Bormester Találkozón szerdán Somlójenőn.

vorosbor

A magyar borok kivitele 2014-ben 80 millió eurót, 2015-ben 82 millió, az idén augusztusig pedig 49 millió eurót tett ki – ismertette.
Kitért arra is, hogy a hazai borfogyasztás növelésében vannak még tartalékok. Magyarországon 20,6-25,9 liter közt alakult az éves borfogyasztás egy főre vetítve a 2011-2015 közötti időszakban, míg a franciáknál 42,3-44,8 liter, az olaszoknál pedig 34,1-38,7 liter volt ugyanebben az időszakban.
Az államtitkár elmondta: az idei szezonban a termésátlag az előzetes becslések alapján 7,9 tonna/hektár lehet, amelyből várhatóan 2,75 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe. Hasonló mennyiségű bor az elmúlt öt évben csak 2011-ben és 2014-ben készült – tette hozzá. A borszőlők felvásárlási ára a vegyes fehér szőlő esetében kilogrammonként bruttó 65-80 forint, a kiemelt fehér szőlőé bruttó 85-120 forint, a kékszőlőé pedig bruttó 100 forinttól indul.
Az ágazatot érintő támogatásokról szólva Czerván György kiemelte, hogy a 2014-2018 közti öt évben 145,5 millió euró forrást lehet felhasználni. Szőlőültetvények szerkezetátalakítására 124 millió euró áll rendelkezésre, 2004 óta ezen a jogcímen közel 50 milliárd forintot kaptak a termelők, amellyel mintegy 23 ezer hektár szőlőültetvény újult meg. Emellett borászati gépek beszerzésének támogatására 2020-ig 40 milliárd forintos pályázati keretösszeg áll rendelkezésre – tette hozzá.
Czerván György beszélt az ágazatot érintő legfontosabb jogszabályi változásokról, köztük az új jövedéki törvényben megjelenő kisüzemi bortermelő jogcímről, melyet 3 év átlagában legfeljebb ezer hektoliter csendes bor, illetve tízezer liter kistermelői pezsgő előállításához kötik. A bortörvény és a hegyközségi törvény változásai értelmében a borszőlőültetvény kivágásához januártól nem kell hegybírói engedély, de 15 napon belül jelenteni kell, a nem művelt ültetvények kezelésére 30 napra csökkent a türelmi idő, illetve szabályozták a hegyközségi tagok elővásárlási jogosultságát – mondta.
Az államtitkár hangsúlyozta, 2017 márciusában 24 milliárd forint áll rendelkezésre agrárkár-enyhítésre. A termelők összesen több mint 131,5 hektárról közel 11 ezer kárbejelentéssel éltek. A tavaszi fagykárok az alma után leginkább a szőlőt érintették, 8653 hektárról 5705 kárbejelentés érkezett főként Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Pest, Győr-Moson-Sopron és Somogy megyéből. A jégeső miatt 2837 hektárról 2101 kárbejelentés érkezett, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Békés, Veszprém és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből.
A rendezvényen első alkalommal adták át a Somlóért – Tornai Endre emlékdíjat, melyet a Somló térségért végzett munkája elismeréseként Vaczkó László tanár, volt somlóvásárhelyi polgármester, a somlói borászat támogatásáért pedig Fehérvári Károly történész, borász, a Somló Borrend nagymestere vehetett át. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink