Többet nem jön IKEA katalógus a levélszekrényekbe
Az IKEA bútoráruházlánc környezetvédelmi okokra való hivatkozással már nem küldi ki postán az aktuális papíralapú reklámkatalógusokat – írja az origo.
Az IKEA azzal indokolja a lépést, hogy minden téren igyekszik még környezetbarátabbá válni.
Ezért nem küldenek az idén katalógusokat postán.
Másfelől viszont szeretnék, hogy akik értékelik, azokhoz mindenképpen jusson el. Áruházaikban augusztus 15-e után vehetők át az új katalógusok, emellett azok a kijelölt helyeken és a cég rendezvényein is megtalálhatók lesznek.
Az idei katalógus fő témája egyébként az alvás. Nem lehet eleget aludni! – az IKEA meggyőződése, hogy mindenki megérdemli, hogy legyen egy kiváló ágya és egy csodás matraca. Hogy mindannyian frissen és kipihenten ébredhessünk. Az idei katalógusból a vásárlók ihletet meríthetnek hálószoba-berendezési ötleteikből.
A cég Magyarországon három áruházat működtet, az Örs vezér terén, Budaörsön, illetve legutóbb nyitották meg legújabb áruházukat Soroksáron. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >Vákuumcsomagolással csökkenti a műanyagfelhasználást a Sainsbury’s
Az Egyesült Királyságban elsőként váltja le hagyományos műanyag tálcás csomagolását…
Tovább olvasom >Maximális pontszámot kapott környezetvédelemből a Lucart az EcoVadistól
A harmadik egymást követő évben nyerte el a platina minősítést…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >