Az Euronics árbevétele 11 százalékkal nőtt tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 01. 20. 11:05

Az Euronics kiskereskedelmi árbevétele több mint 11 százalékkal, 71 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évhez képest, ez a műszaki áruházlánc történetének eddigi legnagyobb éves forgalma – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.

 

Rekord-árbevételt ért el az Euronics

Tájékoztatásuk szerint a magyar tulajdonú vállalatnál a webshopon keresztül elért forgalom csaknem 20 százalékkal meghaladta a 2020-as teljesítményt; ezzel együtt az árbevétel döntő része a 64 szaküzletből álló országos üzlethálózaton keresztül zajló értékesítésekből származott, ami szintén kétszámjegyű növekedést mutat az előző évhez képest.

Az értékesítés megyei bontását vizsgálva a legnagyobb árbevétel Pest megyéhez köthető, Budapest nélkül is csaknem 12 milliárd forint forgalmat ért el a cég ebben a régióban. Második legnagyobb forgalma a fővárosban, a harmadik Győr-Moson-Sopron megyében volt a vállalatnak.

A legnépszerűbb termékek terén nem történt változás az előző évhez képest. Az árbevétel alapján változatlanul a 32 col (81 cm) fölötti tévék voltak a legkeresettebbek tavaly, majd az előltöltős mosógépek és a kombi, alulfagyasztós hűtőszekrények következtek.

A közleményben Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezető igazgatója kifejtette: 2020 pandémiás nehézségeiből tanulva sokkal hosszabb távra terveztek előre, és növelték beszerzésüket, amikor erre lehetőség nyílt.

A vállalat új termékkategóriákkal is bővítette kínálatát. A 2020-ban bevezetett kert és barkács termékkör 2021-re a céges növekedés egyik motorjává vált, a kategória árbevétele több mint ötszörösére nőtt az előző évhez képest – közölték.

Az új, az e-mobilitás kategóriájába tartozó e-bike termékekből mintegy 1200-at adtak el 2021-ben.

Az új sikertermékek között említik a drogéria és vegyiáru cikkcsoportot, és a közlemény szerint nagy reményeket fűznek az év végén bevezetett sport és játék kategóriákhoz is. A kereskedelmi ügyvezető igazgató jelezte: céljuk, hogy ha valaki vásárol egy háztartási gépet, egyből megvásárolhassa az ahhoz kapcsolódó kiegészítő és kapcsolódó termékköröket is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink