Az élelmiszeripar is beszállt a duális képzésbe

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 24. 11:28

Nyolc élelmiszeripari céggel indít duális képzéseket Szent István Egyetem (SZIE) Élelmiszertudományi Kara a 2016/2017-es tanévtől. A program a felsőoktatás és a magánszféra együttműködése szempontjából igazi mérföldkőnek tekinthető, hiszen az egyetem mellett a partnervállalatok is aktívan részt vesznek a hallgatók gyakorlatorientált képzésében, elősegítve ezzel a fiatalok szakmában történő sikeresebb elhelyezkedését – áll az eseményről kiadott közleményben. A megállapodásnak köszönhetően a SZIE a felsőoktatási képzéseit a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően tudja alakítani – beépítve az oktatásba a gyakorlati tapasztalatokat, a partnervállalatok visszajelzéseit.

polc-

A duális képzési megállapodásokat ezúttal azon az egyetemen írják alá, amely az elmúlt időszakban a Budai Campus csatlakozásával átalakult. A Szent István Egyetem új struktúrájában lényegesen nagyobb mértékben ki tudja elégíteni a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szakember és kutatási igényeit.
Az Élelmiszertudományi Kar új duális képzéseinek keretében 24 élelmiszermérnök alapszakos hallgató kezdi meg szakmai gyakorlatát a partnerszervezeteknél. A duális képzésben együttműködő vállalatok: BonduelleCentral Europe Kft., Caprivous Kft., Coop-Star Zrt.,Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt., Penny Market Kft., SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.,Szerencsi Bonbon Kft., Univer Product Zrt.

A Szent István Egyetemen a duális képzés évente 48 hét. Ebből a hallgatók a normál nappali képzés hallgatóival együtt a 13 hetes szorgalmi időszakban az egyetemen tanulnak, egy naptári évben 2 szorgalmi időszak van, ezért összesen 26 hetes az egyetemen eltöltött tanulmányi idő. A képzés keretében a hallgatók az előírtnál hosszabb szakmai gyakorlaton vesznek részt a vállalatoknál, ez évente 22 hetet jelent. A vizsgaidőszakok kétszer hat hete alatt, valamint nyáron a vállalkozásoknál dolgoznak a hallgatók, illetve a 7. féléves kötelező szakmai gyakorlatukat is ezeknél a partnercégeknél végzik majd.
A képzés idejére a hallgatók munkadíjban részesülnek, melynek mértéke legalább hetente a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) tizenöt százaléka. A díjat havi rendszerességgel a vállalati partner fizeti a hallgatónak, évente 12 hónapon át, a képzési idő végéig. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink