Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,7 százalékkal nagyobb, a behozatalé 13 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál
2024. márciusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 15 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,6 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 572 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest – közölte pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Februárhoz viszonyítva az export és az import szezonálisan kiigazított volumene egyaránt 2,0 százalékkal mérséklődött.
Márciusban a kivitel értéke 12,3 milliárd euró (4858 milliárd forint), a behozatalé 10,7 milliárd euró (4238 milliárd forint) volt. Euróban kifejezve az export értéke 14, az importé 19 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 1,6 százalékkal nagyobb, a behozatalé 5,7 százalékkal kisebb volt az idén márciusban, mint egy évvel korábban.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 1,5, a behozatalban 2,0 százalékkal elmaradt a tavaly márciusitól. A cserearány 0,5 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 2,7, a dollárral szemben 1,1 százalékkal gyengült -jelezte a KSH.
A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 16, behozatala 20 százalékkal kisebb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben és a behozatalban is közel ötödével csökkent éves összevetésben. A közúti jármű árucsoport exportvolumene néhány százalékkal, importvolumene közel ötödével elmaradt a bázisidőszakitól. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék exportvolumene mintegy ötödével, importvolumene néhány százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben közel ötödével, míg a behozatalban negyedével elmaradt a 2023. márciusitól. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportban 9,5, az importban 9,1 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumencsökkenéséhez.
A feldolgozott termékek exportvolumene 5,3, importvolumene 13 százalékkal kisebb lett. A volumencsökkenést exportoldalon az egyéb fémtermék, az importoldalon a gyógyszer, gyógyszerészeti termék forgalmának alakulása befolyásolta leginkább. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 1,5, az importban 5,0 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését.
Az energiahordozók exportvolumene 5,7 százalékkal magasabb, importvolumene 6,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az exportoldali növekedésben és az importoldali csökkenésben egyaránt a kőolaj és kőolajtermék volumenalakulásának volt a legnagyobb szerepe. Az energiahordozók forgalmának változása a teljes export volumencsökkenését minimális mértékben, 0,1 százalékponttal ellensúlyozta, az importét viszont 0,5 százalékponttal fokozta.
A KSH kiemelte az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,7 százalékkal nagyobb, a behozatalé 13 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. Az exportban és az importban bekövetkezett volumenváltozást egyaránt döntően a gabona és gabonakészítmény forgalmának alakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,5 százalékponttal lassította, míg az importcsökkenés ütemét 0,8 százalékponttal felerősítette.
Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 12, az onnan érkező behozatalé 13 százalékkal alacsonyabb lett. A termék-külkereskedelmi mérleg 296 millió euróval romlott, 1,8 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 77, az import 72 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.
Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 4,7, a behozatalé 22 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 868 millió euróval javult, 209 millió euró passzívumot mutatott.
Január-márciusban a kivitel értéke 36,5 milliárd euró (14,2 ezer milliárd forint), a behozatalé 32,6 milliárd euró (12,7 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 3,6, a behozatalé 9,6 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 2,7 milliárd euróval javult, a többlet 3,8 milliárd eurót tett ki.
Az első negyedévben a külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,1, a behozatalban 6,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A cserearány 2,0 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest nem mutatott érdemi értékváltozást, míg a dollárhoz viszonyítva 1,1 százalékkal erősödött.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >