Az automatizálás térnyerése

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 15. 09:10

Nő az automatizált megoldások iránti érdeklődés a raktározás, logisztika területén, annak ellenére is, hogy a magas beruházási költségeket kevés hazai cég engedheti meg magának. A járműkövetés területén pedig az elektronikus tachográfhoz hasonló elektronikus ellenőrző szolgáltatásokkal rukkolnak ki a megoldást szállítók.

aut_KT_24_opt

Az országot érintő általános munkaerő-hiány a logisztika, raktározás, járműkövetés területét sem kíméli. Az informatika eszközei ezen a téren is tudnak hatékony megoldást nyújtani. A piac szereplői különböző változásokról számoltak be a Trade magazin érdeklődésére válaszolva.

– Míg korábban a vállalatok külön célszoftvereket használtak a speciális raktárkezelési feladatok megoldására, egyre többen integrált megoldáson belül szeretnék ezt megvalósítani – ismerteti Kucsera István, az ISYS-ON Kft. tulajdonos-ügyvezetője. – Ennek jegyében, folyamatosan szűnnek meg a korábban szigetrendszerként működő megoldások, és integrált megoldásokba migrálják a raktárkezelési feladatokat is.

Újdonság a logisztika területén, hogy az automatizálás igen jelentőssé vált. Gyakorlatban is találkoznak olyan igényekkel, olyan megoldásokkal, ahol nem egyszerűen a targoncavezérlés vagy a polcrendszerek szempontjából volt automatizált a raktár, hanem hangvezérelt módon működő automatizált raktárakban kellett integrált megoldást kialakítani. Az ügyvezető az automatizált Stihl targoncavezérlés-projektet is megemlítette, ahol szintén elvárás volt, hogy a specializált raktár hardvervezérlő eszközökkel is automatikus, integrált kapcsolat legyen az informatikai megoldással, tehát mind a vezérlése, mind az eszközből kinyerhető adatok feldolgozása az integrált informatikai rendszerben valósul meg.

– A Quality Logistics Management (QLM) azt látja, hogy a cégeknek a logisztika területén mindig lehet informatikai újdonságot nyújtani a piacon elérhető eszközök szakszerű és tervezett integrációjával, folyamatba illesztésével – mondja Bérces Pál, a vállalat ügyvezető tulajdonosa.

A QLM is ezt a fejlődési irányt választotta: hatékony logisztikai rendszereket állítanak össze stabil, kipróbált, megbízható informatikai eszközökkel. Az ügyvezető a Google Glasst említette, mint azt az eszközt, amely a dolgozók kezét felszabadítja a fizikai munkavégzés alól.

Egy másik fontos áttörés az ember által végzett és az automatizált részfolyamatok harmonizálása, optimalizálása terén jelentkezik. A kérdés ezen a téren, hogy meddig adunk teret az emberi beavatkozásnak. Egyre gyakrabban jelennek meg olyan igények, melyek hatékony megvalósítása igazoltan automatizálást igényel. Számos logisztikai részfolyamat, mint például a szállítások, az állványkiszolgálások, a komissiózások ma már részben vagy egészben automatizálhatók, sőt egy-egy részfolyamat megoldására több automatizálási technika elérhető. A legfőbb kihívás ezen a téren az ember és az automatarendszerek kapcsolatának, együttműködésének optimalizálása.

Elvárás a feladatvezérelt folyamatkezelés

– A korábbi évek trendje, a feladatvezérelt folyamatkezelés ma már elvárás – fogalmaz Kucsera István az iSyS On részéről. – Ez azt jelenti, hogy mind az eszközöket, mind az erőforrásokat, így akár a raktárban dolgozókat is elemi szintre lebontott feladatokon keresztül irányítják. Ezáltal minimálissá válik az emberi interakció bevonása a folyamatba. Teljesen automatizált módon, elemi mozzanatokra bontva a rendszer mondja meg, hogy mit és hol kell csinálni.

A termelésre a kiszolgálástól a beszállításon, készletkezelésen át az értékesítési logisztikáig egyre inkább jellemzőek a húzó elvű megoldások. Ez azt jelenti, hogy a teljes értékláncfolyamaton keresztül azt próbálja követni a gyártó, ellátó cég, hogy kizárólag annyit termeljen, amennyi rendelése van. Így az ehhez kapcsolódó logisztika is a pillanatnyi igényeket szolgálja ki.

– Ezzel párhuzamosan még az is elvárás, hogy a rendszerben az átállási idők csökkenjenek, a gyártósori készletet minimalizálják. A logisztikában az ellátás szempontjából ennek a két, gyakran egymásnak ellentétes hatásnak kell optimális kiszolgálással megfelelni – hangsúlyozza Kucsera István.

A QLM-nél azt látják, hogy megnőtt az érdeklődés a raktári folyamatok automatizálása iránt. Ennek oka lehet a megfelelő munkaerő hiánya, vagy elfogynak a fejlesztési területek egy üzemben, és csak automata megoldással tudnak kisebb helyen azonos vagy nagyobb mennyiséget tárolni, de az is lehet, hogy egyszerűen hatékonyabban megtérül, mint egy manuális raktár.

Bérces Pál tapasztalata szerint a magasabb beruházási költségek (tőkehiány) miatt azonban még gyakran visszabillen a döntés a manuális raktárakra, de közel állunk ahhoz, hogy Magyarországon is egyre több raktári beruházásnál automatizált raktárak megvalósítása mellett döntsenek a beruházók.

Elektronikus tachográfok

A járműkövetés területén is folyamatos a fejlesztés.

– A 2016-os év a fejlesztések éve az iData Kft.-nél – ismerteti Szabó Lajos ügyvezető igazgató. – Hosszú hónapok munkája és tesztelési időszaka előzte meg az év elején kiadott iTrack Tachográf Rendszer bevezetését, mely egy olyan teljes körű digitális tachográf adatletöltő és monitorozó rendszer, mellyel online nyomon követhető a sofőrök napi aktivitása, és emberi beavatkozás nélkül minden kinyerhető információ a rendelkezésre áll. Segítségével elkerülhetők a büntetések, és optimalizálható a munkaszervezés.

Elsősorban azoknak a 3,5 t össztömeg feletti tehergépjárművekkel rendelkező cégeknek és fuvarszervező vállalkozásoknak nagyon hasznos ez a szolgáltatás, amelyeknek nehézséget okoz a tachográf-adatletöltéssel és -ellenőrzéssel járó folyamatos tevékenység. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sofőrkártya és a tachográf adatainak kinyeréséhez az új iTrack Tachográf Rendszer segítségével nem kell hazarendelni – akár Európa legtávolabbi pontjáról – a sofőrt.

– A rendszer része egy Külső Tachográf Illesztő (KTI-egység), mely az adatokat az iTrack fedélzeti egység segítségével továbbítja a központi szerverre. A megoldás milliós nagyságrendű megtakarítást is jelenthet egy-egy cég számára – emeli ki Szabó Lajos.

A WebEye már több két éve kínálja elektronikus tachográf megoldását, eTachográf néven, mellyel 2014-ben Magyar Termék Nagydíjat nyertek.

Deszpot Károly, a WebEye Magyarország ügyvezető igazgatója emellett a DrivingStyle megoldásukat emelte ki az újdonságok területén. Ez a szolgáltatás részletes értékelést biztosít a fuvarozócégeknek az általuk alkalmazott járművezetők vezetési stílusát leginkább meghatározó tényezőkről: a gázpedál helyzetéről, a tempomat és a retarder használatáról, az intenzív fékezések számáról és időtartamáról, a fordulatszám megválasztásáról, a nyomatékeloszlásról, valamint a saját súllyal történő kigurításról. A DrivingStyle segítségével a fuvarozók naprakész információkat szerezhetnek arról, hogy a járművezetőnek mely területen van szüksége továbbképzésre a (költség)hatékonyabb járműhasználathoz, a vállalatvezetés pedig folyamatosan nyomon követheti a sofőrök fejlődését, és ellenőrizheti az oktatások eredményességét.

– A második legjelentősebb újítás a WE Connect. Ez a szolgáltatás egy Android mobiloperációs rendszerre fejlesztett applikáció, amely lehetővé teszi a szállítmányozás szereplői számára, hogy akár saját mobiltelefonjukon (vagy tabletjükön) intézzék a különböző szállítási tevékenységek visszajelzését – fűzi hozzá Deszpot Károly.

Precíziós gazdálkodás

– Újításaival az i-Cell Kft. két új területen erősítette meg a pozícióját az elmúlt időszakban – ismerteti Farkas Károly operatív igazgató. – Az egyik a GPS-alapú precíziós mezőgazdálkodás területe. A hazai mezőgazdaság szereplőinek egyre több, adatkezeléssel kapcsolatos feladatot kell ellátniuk, ami sok terhet tesz a gazdák vállára. Erre jelenthetnek megoldást a precíziós gazdálkodás azon fejlesztései, amelyek automatizált módon képesek a termeléssel összefüggő adatokat monitorozni, illetve azokat egy gombnyomással táblázatba rendezni. Az i-Cell Kft. által a magyar gazdák igényeire szabott i-Fleet Agro többek között erre is képes.

A hazai közlekedésbiztonság ügye az utóbbi időszakban is kiemelt helyet foglal el az i-Cell Kft. mindennapi működésében. Az Arany Pedál-díjért folyó közlekedésbiztonsági versennyel sikeres figyelemfelhívó kampány zajlott, melyben a flottakövetési funkciókat közlekedésbiztonsági megoldásokkal kiegészítő Safe Driver csomag felelt a vezetők és a jármű biztonságáért.

Kapcsolódó cikkeink