Az asztal megterítve: a BrauBeviale 2016-hoz

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 04. 11:25

Három a magyar igazság – tartja a mondás, és a BrauBeviale 2016 két rendkívül sikeres rendezvény után ismét kezdetét veszi, mielőtt a menetrend szerinti szünet éve beköszöntene. Jelen lesz az európai italszakma több mint 1100 kiállítóval és 37 000 látogatóval. November 8. és 10. között bőséges kínálat várja a szakma törzsasztalának vendégeit Nürnbergben az italgazdasági beruházási javak idei legfontosabb nemzetközi vásárára. Az italgyártás folyamatlánca mentén összeállított kínálatban megtalálhatók az értékes nyersanyagok, a kiváló technológiák, a hatékony logisztikai megoldások és a kreatív marketing-ötletek.

brau breviale

„Idén újra nagy lendülettel veszi kezdetét a rendezvény” – ígéri a szervező, Andrea Kalrait. „A bevált programok természetesen idén is megtalálhatók lesznek a BrauBeviale-n, akárcsak az új ötletek. És nemcsak a sörrel kapcsolatban, még ha természetesen a sör volt és marad is a szakvásár középpontja. A borokon, égetett szeszeken keresztül egészen a folyékony tejipari termékekig számtalan élmény várja itt az innovatív, kreatív italipar szereplőit!” A dinamikus, de mégis kötetlen atmoszféra idén is nyolc teli csarnokban lesz megtapasztalható.

Az italipar teljes folyamatlánca egy helyen
A rendezvény nemzetközi szinten is kedveltté vált az italipari vállalatok körében: Majdnem minden második kiállító (47 százalék) már külföldről érkezik – legutóbb összesen 49 országból, mindenekelőtt továbbra is Németországból, valamint másodikként Olaszországból, továbbá Hollandiából, Belgiumból, Ausztriából és Svájcból. Hogy a BrauBeviale joggal számít az iparág törzsasztalának, azt egy független intézet eredményei is alátámasztják: A megkérdezett kiállítók 97 százaléka úgy nyilatkozott, hogy elérte legfontosabb célcsoportjait.

A szakmai kínálat mindent magában foglal, amire egy italspecialista csak vágyhat: Legyen az akár sör, bor, pezsgő, égetett szesz, alkoholmentes ital vagy folyékony tejipari termék – az első a megfelelő nyersanyagok kiválasztása. Az italgyártáshoz még speciális és optimalizált gépekre és berendezésekre van szükség, akárcsak a kész termékek palackozásához és csomagolásához. A csomagolóanyagok és csomagolási segédanyagok, valamint az automatizálás és a mögöttes IT éppúgy szerepet játszik ott, mint a pontos logisztika. Végül a mindenkori italt még kreatív és a célcsoportnak megfelelő módon kell elhelyezni és értékesíteni a piacon – és a BrauBeviale kiállítói erre is konkrét megoldásokat kínálnak.

Fiatal, innovatív és Németországi? Pályázzon támogatásra!
Azonban nem csak a már megállapodott vállalatok – legyen szó középvállalatokról vagy a globális piacokon tevékenykedő cégekről – mutatják be újításaikat. Legutóbb 17 német start-up cég ragadta meg az alkalmat, hogy megmutatkozzon a szakképzett szakmai közönség előtt és értékes kapcsolatokat kössön. Ebben az évben is fiatal, innovatív németországi vállalkozások meghatározott feltételek mellett a vásári megjelenésükhöz támogatást kapnak a Német Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztériumtól (BMWi). A részvételt ismételten a költségek akár 70 százalékának átvállalásával támogatják. Részletes információkat a támogatott közösségi standról a NürnbergMesse-től kaphatnak az érdeklődők: Bettina Wild, send enquiry, Tel.: +49 9 11 86 06-81 78 vagy a www.braubeviale.de/gjucímen.

Italspecialitások rendkívüli élvezete
A keretprogram is szokás szerint a bevált elemeket az újakkal ötvözi. „Szokatlan élvezet” – ez az idei év mottója is. A kreatív sörkultúra mellett a BrauBeviale számos élményt kínál a prémium égetett szeszek, a bor, az alkoholmentes italok és tejipari termékek területén: Előadásokat, bemutatókat és még sok minden mást. Többek között szakértők kínálnak ismét a Craft Beer Corner-ben speciális kóstolókat szakkereskedők, vendéglátók, gyártók és a szakvásár minden látogatója számára.

Természetesen idén is lesz European Beer Star, elvégre 2004 óta a BrauBeviale az otthona. Az immár egyik legnagyobb nemzetközi sörversenyt 2004-ben a Private Brauereien Bayern, a vásár szponzora, a német és az európai csúcsszövetség közösen hívta életre. A BrauBeviale régi és kedvelt hagyománya a „Fogyasztók kedvence” választás arany, ezüst és bronz fokozatú díjazása. A vásár első napján minden vendégnek alkalma nyílik a verseny aranyérmesei közül kiválasztania a számára legkedvesebbet.

Szintén megrendezésre kerül a European MicroBrew Symposium, amely immár ötödik alkalommal elemzi a piacokat, trendeket és technológiákat. A népszerű konferenciára a vásárt megelőző napon szokás szerint az európai mikro- és vendéglői sörfőzdék ügyvezetői, tulajdonosai, műszaki vezetői és sörfőző mesterei, valamint a beszállítóipar képviselői látogatnak el. A konferenciát a NürnbergMesse és a berlini Sörfőzdék Kísérleti- és Tanintézete (VLB) közösen rendezi. A konferencia nyelve az angol. Ennek analógiájára első ízben kerül megrendezésre az európai szeszfőzdék és az égetettszesz-ipar képviselőinek továbbképzése. Ez a 1st European MicroDistilling Symposium, a rendezője most is a VLB.

És ez még nem minden: A BrauBeviale vásári eseményein kívül is lehetőség van az italok szokatlan élvezetére – a BierErlebnis Nürnberg keretében. Számos étterem, kocsma, kávézó kínál karakteres sör- és sörfőzdei specialitásokat szerte a városban. És aki mindezek mellett még a mobilis, kreatív kulinária világában is tájékozódni és szokatlan ízélményekre vágyik, az a legjobb helyen jár a SFC Street Food Convention-nél. A rendezvény a BrauBeviale utolsó napján veszi kezdetét, és szeretettel várja az italok területéről érkező látogatókat is.

Szakmai élvezetek a keretprogramban
Puszta szemlélődés helyett részvételre hív a kommunikatív BrauBeviale Fórum. A Private Brauereien Bayern (Bajorországi magánsörfőzdék) a vásár szponzora, valamint neves iparági partnerek közreműködésével megrendezett fórumon a vásár mindhárom napján érdekes előadások és viták várhatók: szakértőktől szakértőknek. A témák sokfélesége a dizájntól a göngyölegek kérdéséig, a csomagolástól a kreatív italkultúráig, a hotelek és a vendéglátás számára kínált ajánlatoktól az italipari szak- és továbbképzésig terjed.

Akármilyen italról van szó, ha előállították, le kell palackozni és be kell csomagolni. A BrauBeviale az italcsomagolás témakörében is gazdag kínálattal várja látogatóit. Csomagolóanyagok és -eszközök – az üvegtől a dobozon át a kegekig vagy hordókig –, lezáró rendszerek – koronazárak, csatos zárak, csavaros zárak, dugók, és sok minden más – valamint csomagolási segédeszközök, pl. címkék, rekeszek, raklapok. A PET@BrauBeviale ezenfelül vonzó megoldásokat kínál az egész PET értékteremtési lánchoz. A PETarena – connecting comPETence keretében a kiállítók a középvállalatok és a globális piaci szereplők számára egyaránt sokoldalú PET-es megoldásokat mutatnak be. A közvetlenül a vásár előtt megrendezendő kétnapos nemzetközi PETnology Europe kongresszus nyitja meg a PET PASSION WEEK-et.
Nemzetközi és neves vendégek

A BrauBeviale örömmel várja látogatóit. Tavaly 131 országból érkeztek Nürnbergbe, köztük 15 000 látogató külföldről – mindenekelőtt Olaszországból, a Cseh Köztársaságból, Ausztriából, Svájcból, Hollandiából, Belgiumból és Oroszországból. És nyilvánvalóan megérte: Szinte mindenki (99 százalék) elégedett volt a vásári kínálattal és azt tervezi, hogy a jövőben is ellátogat a vásárra (98 százalék). A vendégek sörfőzők voltak, de a gép- és berendezésgyártás területéről, a csomagolóiparból, az italgazdaság szolgáltató területeiről, az üdítőitalok, a gyümölcslevek, az ásványvíz, a bor és a tejtermékek iparágából, valamint a malátagyártás, a kereskedelem és a vendéglátás területéről is érkeztek szakemberek. A kiállítók a standok látogatóinak magas minőségi szintjének örvendhettek: A szakmai látogatók jó 90 százaléka részt vesz vállalata beruházási döntéseinek meghozatalában.

Nemzetközi kompetencia az italiparban
A NürnbergMesse a nürnbergi BrauBeviale mellett nemzetközi téren is bizonyságot tesz italipari kompetenciáiról. 2017. február 28. és március 2. között a sikeres premiert követően második ízben is megrendezésre kerül a Beviale Moscow, a beruházási javak főként az orosz és a kelet-európai piac számára rendezett vására. Ezenfelül új projektet is köszönthetünk a portfólióban: a China Craft Beer Conference & Exhibition-t (CBCE), amelyre 2016. május 26-án és 27-én kerül sor Sanghajban. További projektek tervezés alatt.

Kapcsolódó cikkeink