Az arcunk a névjegyünk, ápoljuk gondosan!

Szerző: Budai Klára Dátum: 2021. 05. 10. 08:04

A tavalyi évben az arcápolási piacon is éreztette negatív hatását a pandémia, a lakossági szegmensben kevésbé, a szakmaiban viszont annál inkább. A fogyasztók számára az arcápolási termékek kiválasztásánál is egyre fontosabb szempont a minőség, és az, hogy a bőrtípusuknak leginkább megfelelő készítményt válasszák.

Szerző: Budai Klára

Nem várt körülményekkel kellett szembenéznie 2020-ban az arcápolási piac szereplőinek is. Dani Richard, az Alveola Kft. szakmai divíziójának vezetője arra emlékeztet, hogy a kialakult pandémiahelyzetben több hétig zárva, nyitva tartási idejükben korlátozva voltak a kozmetikák, ami a kozmetikusoknak történő értékesítés során okozott fennakadást.

Dani Richard, Alveola

Dani Richard
szakmai divízióvezető
Alveola

– A korlátozások egyértelműen az otthoni felhasználású arcápolási termékek felé billentették a mérleg nyelvét, de értékben, valamint darabszámban is picit növekedni tudtunk – avat be a szakember. – Az arcápolási termékek szakmai piacán egyértelműen meghatározóak a szezonok. Míg ősztől tavaszig az anti-aging, addig tavasszal a bőraktiváló és megújító termékek vannak fókuszban. A lakossági piac kevésbé követi le ezeket a trendeket. Míg nyáron inkább fényvédelemmel ellátott könnyed arcápolókat, addig télen jellemzően tartalmasabb ápolókat használnak a vásárlók.

Dani Richard kiemeli: a piac jól láthatóan kettészakadt. Az olcsóbb szegmens árérzékenysége kézzelfogható, és a húzó összetevő nevek, úgymint a hialuronsav, a retinol, a Q10 stb. mellett a funkcionalitásra fókuszál. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a speciális receptúrákra épülő, általában százalékosan több összetevőt tartalmazó, drágább termékek iránti igény is megmaradt.

Varga Mariann, Alveola

Varga Mariann
termékmenedzser
Alveola

– A drogériáknak továbbra is fontos szerepük van az eladási csatornák között, de tavaly nagyot léptek előre a hipermarketek, hiszen ezek a bolttípusok folyamatosan nyitva lehettek a vásárlók előtt – fűzi hozzá Varga Mariann a JimJams Beauty termékmenedzsere. – Cégünk az arcápolás kategóriában a JimJams Beauty tini arcápoló és anti-aging termékeivel van jelen, melyekben erős vásárlói stabilitás tapasztalható. A tinik bőrproblémáira fókuszáló ápolók mellett az egyik legnagyobb pici szegmens az öregedésgátló kozmetikumok piaca.

Rácz Andrea, dm

Rácz Andrea
szortiment menedzser
dm

Rácz Andrea, a dm Kft. szortimentmenedzsere arról ad hírt, hogy a tavalyi évben értékben kismértékű, 2-3%-os növekedés figyelhető meg az arcápolási piacon, míg mennyiségben ennél jelentősebben tudott nőni.

A szortimentmenedzser úgy látja, az arcápolás nem mutat szezonalitást, mind nyáron, mind télen fontos az arcbőr védelme és ápolása az életkornak megfelelően, és ez a 2020-as évben sem változott.

– A vásárlók márkahűek, de ha nem találnak adott márkán belül megoldást, akkor követve a trendeket szívesen kipróbálnak más termékeket is. Az árérzékenység természetesen jelen van a kategória egyes szegmenseiben, de mivel ezek a termékek nem napi fogyasztási cikkek, így ritkábban vásárolják, ilyenkor viszont fontosabb szempont az, hogy jó minőségű legyen a megvásárolt termék, még ha kicsit drágább is – fejti ki Rácz Andrea.

Szezonális különbségeket Szerényi Viktória, a Johnson & Johnson Kft. junior brand activation managere sem tapasztal.

Szerényi Viktória, Johnson&Johnson

Szerényi Viktória
junior brand activation
manager
Johnson & Johnson

– A vásárlók számára fontos szempont a választásnál, hogy a bőrtípusuknak megfelelő terméket válasszák, valamint tapasztalataink alapján figyelembe veszik a termék összetételét, formuláját is. Emellett persze az ár is fontos szerepet játszik. A márkahűséghez úgy gondoljuk, többféleképpen viszonyulnak a fogyasztók: vannak olyan típusú vásárlók, akik szeretnek kísérletezni, keresik az újdonságokat márkától függetlenül, mások pedig ragaszkodnak egy bevált termékhez, márkához – jegyzi meg Szerényi Viktória.

Követik a trendeket az újdonságok

– A teljes kozmetikai piacon megfigyelhető, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban választanak. Előtérbe kerülnek a környezetvédelmi szempontok, és az ezekkel kapcsolatos elvárásoknak a gyártóknak is meg kell felelniük – ismerteti Szerényi Viktória.

A Johnson & Johnson Kft. egyik legnépszerűbb terméke a Neutrogena Hydro Boost hidratáló gél.

– 2021-ben két teljesen új termékcsaládot vezetünk be a magyar piacra a Neutrogena márka alatt: hamarosan a polcokra kerül a Bright Boost, egy pre-aging termékcsalád, amely az öregedés első jeleivel veszi fel a harcot, és ragyogóbbá teszi a fakó bőrt, valamint a Curcuma Clear termékcsalád, amely a problémás, érzékeny bőrű fogyasztók számára kínál megoldást. Emellett bővítjük a jelenlegi arcápolási portfólióinkat is Hydro Boost újdonsággal – tájékoztat a junior brand activation manager.

Rácz Andrea az arcápolás szegmensében nagy potenciált lát egyebek mellett a fényvédelem és a hámlasztás területén is, hiszen bőrünk védelme egyre lényegesebbé válik a mindennapokban.

– A parfüm- és káros anyagoktól mentes, tiszta, magas hatóanyag-koncentrációjú készítmények felé fordulnak a vásárlóink. Nagy népszerűségnek örvendenek a ránctalanító, feszesítő termékek, kimondottan előnyben részesítik a nappali-éjszakai termékből álló duopackokat, de folyamatosan érkeznek polcainkra a különféle innovatív arcmaszkok is, amelyek szintén igen kedveltek. Igyekszünk követni a trendeket és folyamatosan megújulni – tudjuk meg a dm Kft. szortimentmenedzserétől.

– A pontos információátadásnak, a fogyasztók „edukálásának” egyre nagyobb jelentősége van minden korosztály számára. Ennek digitális eszközökkel meg kell felelni – hangsúlyozza Dani Richard. Ugyanakkor megemlíti, hogy az Alveola Kft. portfóliójában szakmai vonalon a már 21. századi vásárlói igényekre fejlesztett Solanie MesoPeptide anti-aging termékcsalád különösen eredményes, de töretlen sikereket könyvelhet el az Argán növényi őssejtes sorozat is.

– A JimJams márkán belül egy új szegmenssel, a Baby termékekkel jelentkezünk, melyek bevezetése az év közepén kezdődik meg – foglalja össze Varga Mariann termékmenedzser. //

 

Arcápolás? Drogéria!

nielsen logo

Dászkál Fruzsina-nielsen

Vendégszerző:
Dászkál Fruzsina
senior analyst
NielsenIQ

Csaknem 20 ezer hektoliter arclemosót vásároltak 12 hónap alatt, 2020 februárja és idén január között a magyar fogyasztók a kiskereskedelemben, közel 4 milliárd forint értékben. A megelőző, azonos időszakkal összevetve csökkent a kategória eladása: értékben 3, volument tekintve pedig 12 százalékkal.

Az arclemosó forgalma meglehetősen koncentrált: az értékbeli forgalom több mint négyötöde a drogériákban zajlik. 12 százalékot hasítanak ki a piacból a 2500 négyzetméternél nagyobb boltok, és 6 százalék jut a 401–2500 négyzetméteres csatornára.

Értéket tekintve a gyártói márkák uralják a piacot, részesedésük 78 százalékos. A mennyiségi eladás kiegyenlítettebben oszlik meg a gyártói és a saját márkás termékek közt, utóbbi 52 százalékot hasít ki belőle.

Az arcradír 2020. február–2021. januári forgalma 420 millió forintra rúgott. Mennyiségben mérve 360 hektolitert adtak el a boltokban. A megelőző, azonos időszakhoz viszonyítva 5 százalékos értékbeli és 9 százalékos mennyiségi növekedést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe a kategória eladását nézve.

Arcradírért is leginkább drogériába járunk, sőt, a piac egyre koncentráltabb: a csatorna súlya 4 százalékponttal emelkedett. A vizsgált időszakban 10-ből 9, arcradírra költött forint itt került a kasszákba. A 2500 négyzetméternél nagyobb üzletek az értékben mért forgalom 11 százalékát jelentik.

Itt is a gyártói márkák dominálnak, az értékbeli forgalom 81 százalékát hasítják ki. A mennyiségi eladásból 74 százalékot tesznek ki ezek a termékek.

Csaknem 2 milliárd forintos piaca van az arcmaszknak, derül ki a NielsenIQ kiskereskedelmi indexéből. Ez az érték a 2019. február–2020. január közötti időszak forgalmához képest 18 százalékos növekedést jelent, de mennyiséget tekintve is 11 százalékot tudott nőni a kategória.

A drogériák súlya ebben a kategóriában a legnagyobb: értékbeli piacrésze 93 százalékos. A legnagyobb, 2500+ négyzetméteres üzletek a forintban mért forgalom 4 százalékát teszik ki.

Gyártói márkás arcmaszkokra költöttük a fenti összeg közel kétharmadát. Mennyiséget tekintve az arányok fordítottak, a saját márkás termékek az eladás 67 százalékát jelentik. //

Kapcsolódó cikkeink