Az állami termőföldek eladása végzetes hiba

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 10. 05. 09:17

Véglegesen elhibázottnak tartja az LMP a kormány birtokpolitikáját, az állami termőföldek eladásával ugyanis szerintük a következő nemzedékeknek és kormányoknak semmilyen eszköze nem marad a vidék megtartóképességének növelésére, a foglalkoztatás elősegítésére.

Sallai R. Benedek

Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő erről hétfőn, a Parlament mélygarázsának bejárata előtti sajtótájékoztatóján beszélt, ahol tucatnyi aktivista is tiltakozott a földeladások ellen.

A politikus a Kossuth térre egy traktorral érkezett, amivel megsértette a súlykorlátozásra vonatkozó tilalmat, amiért a rendőrök a tájékoztatót követően igazoltatták és szabálysértési eljárást indítottak ellene. Sallai R. Benedek az MTI-vel közölte: a szabálysértést elismeri, a rendőri intézkedés ellen nem élt kifogással.

Ezt megelőzően elmondta: az állam vagyona 1990-hez képest tíz százalékra csökkent. Szerinte a kormány most „őrült privatizációba” kezd, a termőföldet ugyanis úgy adja magánkézbe, hogy ahhoz nem párosulnak társadalmi elvárások a foglalkoztatáshoz vagy az élelmiszer-termeléshez kapcsolódóan.

Elmondta: az LMP tiltakozásához az összes ellenzéki párt csatlakozott, így hétfőn az ország tizenkét pontján tartanak félpályás útlezárást, majd a Kossuth téren demonstrálnak a 380 ezer hektárnyi, vagyis a teljes állami szántóföldtulajdon eladása ellen.

Megjegyezte azt is: a lehetséges vevők között olyan nevek kerülnek elő, mint a Kishantost „szétverő” Zászlós Tibor és érdekeltségi köre.
A tájékoztatón a politikus mögött mintegy tucatnyi aktivista, önkormányzati képviselők és Ikotity István országgyűlési képviselő volt jelen, akik egy molinót tartottak maguk előtt a következő felirattal: A magyar föld nem eladó! Védjük meg a magyar földet!

MTI

Kapcsolódó cikkeink