Az áfacsökkentésnek a fogyasztói árakban is érvényesülnie kell

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 27. 11:50

A kormány a sertéshús áfájának csökkentésével lehetővé teszi, hogy a fogyasztói árak ténylegesen csökkenjenek, fontos, hogy a kereskedők ezt ne nyeljék le – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.

sertes10

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az áfacsökkentés érvényre jusson a fogyasztói árakban, ez ügyben egyeztet a kereskedelmi szektorral is – fejtette ki. Az államtitkár elmondta, hogy az adóintézkedésekről szóló jogszabály módosítások a jövő évi költségvetési törvénnyel egyidejűleg fognak a parlament elé kerülni, a kormány szándékai szerint május 13-ig.

Emlékeztetett, hogy a tervezet értelmében, csak a személyi jövedelemadó kulcsának 1 százalékpontos csökkentésével – 16-ról 15 százalékra – 120 milliárd forint jövedelem marad a családoknál, a sertés áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra pedig nagyjából 25 milliárd forintos hatással jár. Ennyivel nő az a mozgástér, amelyből a családok többet tudnak fogyasztani vagy megtakarítani – mondta a helyettes államtitkár.
Kiemelte, hogy az adó- és járulékkedvezmények 2011-től 2016 végéig összességében 3600 forintot hagynak a családoknál, ezeket azonban csak legális jövedelmekből lehet igénybe venni. Ezen keresztül is a legális foglalkoztatásra szeretnék ösztönözni a munkavállalókat és a munkáltatókat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink