Áttörés előtt a QR-kódos fizetés Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 07. 19. 12:20

A jövő év végéig a QR-kóddal fizetni képes vásárlók száma elérheti azt a kritikus határt, azaz a mintegy 200 ezer okostelefon felhasználót , amit meghaladva a hazai kereskedők jelentős részének üzletileg is megtérülő befektetést jelenthet a QR-kódok kihelyezése, a QR-kódos fizetés megvalósítása – hangzott el a MasterCard Mobile fizetési alkalmazást jegyző vállalatok közös sajtótájékoztatóján. Az elmúlt hónapok fejlesztései lehetővé tették, hogy ma már QR-kód és mobiltelefon segítségével fizethetünk taxiban, bevásárolhatunk utcai plakáton lévő termékek QR-kódját lefotózva, vagy civil szervezeteknek küldhetünk biztonságosan és egyszerűen adományt a MasterCard Mobile mobilfizetési alkalmazás legújabb verziójával.

„A QR-kódos fizetés lényege, hogy valódi mobilitásra ad lehetőséget a kereskedelemben”- mondta Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője. „Hasonlóan a mobil telekommunikációhoz, a mobilfizetésben is az jelenti az igazi mobilitást, ha földi eszköz, tehát ebben az esetben kártyaelfogadó terminál nélkül, csak a mobiltelefon és a kommunikációs hálózat segítségével tudunk fizetni. Ez tökéletesen megvalósul a MasterCard Mobile alkalmazásban regisztrált bankkártya és annak QR-kódos fizetési funkciója segítségével. A felhasználónak csupán annyit kell tennie, hogy okostelefonjával beolvassa a termék kihelyezett QR-kódját, majd a telefon képernyőjén jóváhagyja a fizetendő összeget. A kereskedőnek ehhez a tranzakcióhoz nem kell kártyaterminált használnia.”

A QR-kódos vásárlás a mobileszközökön végzett internetes vásárlás jó kiegészítője lehet, hiszen a QR-kód éppen az okostelefonokra, táblagépekre szabott technológia, míg a hagyományos internetes vásárlás fizetését jellemzően nagyobb képernyőkre találták ki. Jóllehet egy PC-n vagy egy laptopon kényelmes az internetes böngészés és vásárlás, a kisebb képernyővel ellátott okosmobilon ez nehézkesebb. A QR-kód fotózása és felismerése ugyanakkor egy rendkívül egyszerű folyamat, bármilyen felületről működik, legyen az nyomtatott magazin, poszter, póló, egy TV vagy akár egy számítógép. A fizetésre használt QR-kód tartalmazhatja egy termék minden adatát, és az alkalmazás azt is lehetővé teszi, hogy a vásárló az azonnali fizetésen túl a termék megrendeléséhez szükséges információkat, akár a szállítási vagy számlázási címet is megadja. Így tehát lehetséges, hogy egy plakát vagy újság ne csak reklámfelületté, hanem értékesítési csatornává is váljon. A vásárló pillanatok alatt tud dönteni, rendelni és fizetni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy QR-kódos megoldás szinte minden fizetési környezetben elképzelhető a hipermarkettől a benzinkúton át a fogorvosig, de elterjedése leggyorsabban olyan kereskedelmi környezetben várható, ahol nagy szerepe van a mobilitásnak, gyorsaságnak és az egyszerűségnek.

A nagy szolgáltatók közül jelenleg a Magyar Telekom teszi lehetővé az ügyfelei számára, hogy QR-kód beolvasásával és a MasterCard Mobile használatával fizessék ki a számláikat. A cég közlése szerint a QR kódos csekkbefizetés lehetőségével eddig több mint 8 ezer alkalommal éltek az ügyfelek.

A magyarországi kiskereskedelemben a G’Roby házhozszállításra specializálódott webes szupermarket lánc, a Rádió Tele5 Taxi vezette be a QR-kódos fizetést, valamint három jótékonysági szervezet javára lehet ilyen módon adakozni. Ezekkel a lehetőségekkel a Magyar Telekom és a Telenor ügyfelei egyaránt élhetnek a MasterCard Mobile alkalmazás segítségével.

Nagy Sándor, a G’Roby ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a metró megállókban elhelyezett QR-kódos plakátok kihelyezésével jelentősen nőtt az G’Roby iránti érdeklődés, és az ügyfélszolgálatot is az átlagosnál jóval többen keresték ezzel kapcsolatban. Hasonló megélénkülő figyelemről számolt be a Rádió Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója, Horváth Csaba is, aki elmondta: „nagyon sok utas érdeklődik az alternatív fizetési módok iránt, így a QR-kódok kihelyezése is sokak érdeklődését felkeltette, ráadásul a MasterCard Mobile használata lehetőséget biztosít a taxi kártya gyors feltöltésére, vagy arra, hogy borravalót adjanak a sofőrnek.”

Kapcsolódó cikkeink