Átszervez és leépít a Sága Foods

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 15. 00:00

A májusi 500 fős leépítés után újabb 70 embertől válik meg a baromfi-feldolgozással foglalkozó, angol érdekeltségű Sága. Emellett Sárváron 180 főt munkaerő-kölcsönző cégnek adnak át, majd „visszabérlik” őket. A cég átszervezi tevékenységét is.

A brit Bernard Matthews cégcsoport magyarországi leányvállalataként működő Sága Foods Zrt.-t érzékenyen érintette a válság: tavaly májusban ötszáz dolgozótól vált meg. Most átszervezik a tevékenységüket, és ennek keretében 1200-ból 180 főt munkaerő-kölcsönzőnek adnak át, majd tőlük bérelve foglalkoztatják őket, attól függően, hogy hány emberre van szükség a működés során. Emellett 50 főtől megválnak és 20 ember korengedményes nyugdíjba megy.  A Ságánál e mellett azt is eldöntötték: a két távozó igazgatósági tagot nem pótolják, az igazgatóság létszáma így hétről öt főre csökken. A vezetőség ennek ellenére derűlátó, és ez évben nyereséget vár és folyamatosan új termékekkel jelennek meg – írja a Vas Népe nyomán a szabadfold.hu.

Kapcsolódó cikkeink