Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 01. 06. 10:48

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma tavaly – tájékoztatta a Budapest Airport (BA) az MTI-t.

 

A magyar főváros légikikötőjének forgalma a 2018-as, szintén rekord 14,9 milliós utasszámot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sikerét a BA Budapest nemzetközi turisztikai vonzerejének, az útvonalhálózat dinamikus bővítésének, valamint az új légitársaságok megjelenésének tulajdonítja.
A közlemény ismerteti: 2019-ben 16 százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak az idén 33 új járat indult el – új városok és a már meglévők felé egyaránt – és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei.
Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhelyet lehetett igénybe venni, közvetlen járatokkal érhető már el például Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk – Csengtu, Csungking és Sanya – is csatlakoznak az új járatok sorába.
A Budapest Airport 2019-ben jelentős infrastrukturális és technikai fejlesztéseket valósított meg, ezek 2020-ban folytatódnak annak érdekében, hogy az egyre növekvő utasforgalmat a lehető legmagasabb szinten tudja kiszolgálni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – írják a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink