Átadták a Hungrana Kft. hárommilliárdból épült új pelletüzemét

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 06. 11:05

Mintegy hárommilliárd forintból épített új, takarmány pelletet előállító üzemet a Hungrana Kft., amelyet szerdán avattak a Fejér megyei Szabadegyházán.

pellet

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter avatóbeszédében stratégiai fontosságúnak nevezte az osztrák-amerikai tulajdonú vállalatot, és hangsúlyozta, a cég minőségi magyar alapanyagból, négyezernél több hazai beszállítóval, magyar munkaerővel, folyamatos fejlesztésekkel gazdasági sikertörténetet épít. Véleménye szerint a Hungrana nemcsak itthon, hanem a nemzetközi piacokon is Magyarország versenyképességét bizonyítja.
A miniszter elmondta, hogy a Hungrana Kft. Fejér megye harmadik legnagyobb árbevételű vállalata, a Top 100-as lista szereplője évek óta, és a magyar élelmiszeripari export 5,5 százalékát adja. Rámutatott, hogy e sikerek mögött fenntarthatóság és innováció, lendületes építkezés, kölcsönös megbecsülésen alapuló partneri viszonyok húzódnak, ami Seszták Miklós szerint az ország gazdasági sikerének egyik záloga is lehet.
Johann Marihart, az egyik tulajdonos, az Agrana ügyvezető igazgatója kiemelte: a másik tulajdonos ADM-mel közösen mindent megtesznek a szabadegyházai gyár fejlesztéséért, miközben figyelembe veszik a piaci lehetőségeket és a kukoricatermést. Példaként említette, hogy az üzem kapacitása az elmúlt 26 évben tízszeresére nőtt, miközben etanol üzemük az egyik legversenyképesebb a világon.
Anthony Sepich, a másik tulajdonos, az ADM értékesítési igazgatója közölte, hogy az új gyáregységben alkalmazott biztonságos technológiához hasonló nemcsak Magyarországon, az Európai Unióban sincs.
Kelemen Kálmán, a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezetője és pénzügyi igazgatója a beruházást komoly lépésnek nevezte a vállalat életében, amelynek révén még hatékonyabban és eredményesebben működhet a jövőben. Emlékeztetett arra, hogy a tulajdonosok az elmúlt 10 évben 230 millió eurót fektettek be Szabadegyházán, s ezzel az egyik leghatékonyabb élelmiszeripari termelő céggé tették. Hozzátette, hogy az új, világszínvonalú üzem új lehetőség számukra a piacokon, miközben minimalizálja a technológiai veszteségeket és komoly lépés a munkabiztonság növelésében.
Az új üzemegységben kukoricarostból és egyéb fehérjében dús komponensekből állítanak elő pelletált állati takarmányt. Az új gyárrészleg indulásával a vállalat újabb nyolc embernek ad munkát.
A Hungrana több mint 100 éve meghatározó szereplője a magyarországi élelmiszeriparnak. A vállalat éves szinten több mint egymillió tonna magyar kukoricát dolgoz fel. A termékek előállításához szükséges gőz kétharmadát környezetbarát módszerrel, biomassza kazán segítségével állítja elő.
A 320 alkalmazottat foglalkoztató társaság tavaly a fennállása óta egyik legsikeresebb üzleti évét zárta. A cég Európa legnagyobb kukoricafeldolgozó üzemét működteti, az Európai Unióban termelt izocukor – folyékony állapotban lévő cukor – mintegy harmadát, 250 ezer tonnát a vállalat állítja elő. A társaság a teljes magyar kukoricatermelés 15 százalékát használja fel.
A Hungrana által előállított izocukor, illetve bioetanol kétharmadát külföldön értékesítik, főleg az Európai Unió nyugat-európai tagállamaiban, de Lengyelországba, Norvégiába és Dániába is szállítanak.
A szabadegyházi gyárat melasz alapon működő alkoholüzemként alapították 1912-ben, majd később, a kukoricafeldolgozó vonal elindítását követően az izocukorgyártás is elkezdődött 1981-ben. A privatizációt követően az állami tulajdonú Szabadegyházi Szeszipari Vállalat értékesítésével létrejött a Hungrana Kft.
A gyárat folyamatosan fejlesztik, így a 90-es évek közepének napi 400 tonnás kukoricafeldolgozó kapacitását napjainkra közel 3500 tonnára növelték. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink