Áremelkedésre figyelmeztet a Mondelēz az amerikai egészségügyi reformok okán
Dirk van de Put, a Mondelēz vezérigazgatója szerint az Egyesült Államok új egészségügyi kezdeményezése, a Make America Healthy Again (MAHA) nyomán a vállalat arra kényszerülhet, hogy termékeit reformulálja, ami áremelkedéshez vezethet.
Az Oreo, a Ritz, a Milka és a Cadbury’s gyártója kénytelen lehet átalakítani receptjeit, például egyes összetevők és színezékek cseréjével – idézi az ESM a szakembert.
A kezdeményezés élharcosa Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter, aki bírálta az ultrafeldolgozott élelmiszereket és az élelmiszer-adalékanyagokat. A miniszter múlt heti beiktatásakor Donald Trump elnök rendeleti úton hozott létre egy bizottságot a krónikus betegségek és a gyermekkori megbetegedések vizsgálata céljából.
Van de Put szerint az európai élelmiszeriparral való összehasonlítás is része a folyamatnak. Mivel a Mondelēz mindkét régióban működik, viszonylag könnyen alkalmazkodhat, de az átalakítások költségei végül a fogyasztókat is terhelik majd.
Az amerikaiak már most is küzdenek az infláció miatt megemelkedett élelmiszerárakkal, és egyes alapanyagok, például a kakaó, a tojás és a kávé – bár más és más okból – tovább drágulnak.
A cégvezető szerint a fogyasztóknak hozzá kell szokniuk az akár 30-50%-kal magasabb csokoládéárakhoz, mert a nyersanyaghiány következtében efelé haladunk.
Kapcsolódó cikkeink
Snoop Dogg új funkcionális italokat dob piacra
Snoop Dogg és a Harmony Craft Beverages Iconic Tonics néven…
Tovább olvasom >Hangsúlyosabb megjelenést kapnak az európai termékek a dán Salling Group üzleteiben
Új, „fekete csillagos” címkét vezet be üzleteiben a dán Salling…
Tovább olvasom >Új élelmiszer-vásárlási funkciókkal bővül az Alexa
Alexa technológiájának fejlesztésével igyekszik tovább javítani a digitális élelmiszer-vásárlási élményt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >