Áprilistól ismét termel a sátoraljaújhelyi húsüzem

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 26. 11:18

Új tulajdonossal indul újra április elején az elmúlt év januárjában bezárt sátoraljaújhelyi húsüzem, a Zemplén-Food 1889 Kft. először 15-20 embert alkalmaz majd, míg az év végére már 30 dolgozóval számolnak – tudta meg az MTI Sebőkné Tóth Ibolya ügyvezetőtől.

hus-marha

A társaságot a kisvárdai székhelyű Keps-Hungary Kft. és a sátoraljaújhelyi önkormányzat közösen alapította.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint a kisvárdai társaság már kilenc éve foglalkozik húsipari termékek kereskedelmével Magyarországon és Szlovákiában, ugyanakkor már régóta szerettek volna egy saját húsüzemet.

Az üzem szinte indulása kész, a befektetők azonban két fontos beruházást elengedhetetlennek tartanak, a balesetveszélyes és környezetszennyező ammóniás hűtőrendszer lecserélését, valamint egy gőzfejlesztő berendezés beállítását, a későbbiekben a vágóhíd újraindítása is szóba kerülhet.

Terveik között szerepel az előd Zempléni Hús Kft. legnépszerűbb termékeinek gyártása is, Sátoraljaújhelyen pedig mintaboltot nyitnak.

Szamosvölgyi Péter, a zempléni város polgármestere elmondta: az önkormányzatnak jelképes, öt százalékos tulajdonrésze van az új cégben. Hozzátette: ennek praktikus okai vannak, így ugyanis minden pályázaton indulhatnak.

Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a korábbi cég megmentése érdekében végzett erőfeszítéseik kudarcba fulladtak, de az új kft. indulásához komoly kormányzati támogatásokat lehet nyerni. Ilyen a Magyar Nemzeti Bank által elindított, kedvezményes növekedési hitel, valamint a munkahelyteremtő támogatás, amelynek keretében dolgozónként akár 2,5 millió forintot is kaphat a húsipari vállalkozás.

A sátoraljaújhelyi Zemplén-Hús Kft. tavaly januárban tulajdonosi döntéssel szüntette be termelését, mert évek óta komoly értékesítési nehézségekkel küzdött, veszteségesen működött, tartalékait felélte. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink